Közzétéve:

A legklasszabb és legszörnyűbb karácsonyok világszerte

A legklasszabb és legszörnyűbb karácsonyok világszerte

A legklasszabb és legszörnyűbb karácsonyok világszerte – és amit érdemes ezekből eltanulnunk vagy kihagynunk!

Karácsony. Ki tudja, mit ünneplünk ilyenkor? Nem, nem a gazdagon megterített asztalt. Nem, nem is a zárva tartó boltokat, sem a hullafáradt anyákat. Hanem Jézus születését, a reményt és a békét, meg a szeretetet. Ezt persze mindenki máshogy értelmezi, sőt, nem csak országonként, hanem régiónkét, családonként, sőt, házanként is eltérnek az ünneplési szokások. (Ezért lehet olyan „jókat” veszekedni decemberben – még egy tucatnyi ember sem tudja összhangba hozni az ajándékozási, dekorálási, étkezési hagyományait.)

Azért nagy vonalakban mégis csak vannak úgymond ország-specifikus szokások: egyik vidám, másik furcsa, de fussunk végig néhányon, hátha van, amit érdemes eltanulnunk – vagy hálát adhatunk, hogy nálunk nincs ilyen szokás.

Spanyolországban például a Télapó hozza az ajándékot, január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek. (Te jószagú málnabokor, az kétszer annyi ajándékot, és persze dupla pénzköltést jelent! De jó, hogy nem vagyunk spanyolok!) Ennél már csak a lettek „rosszabbak”: náluk a Mikulás a szentestétől számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek!

Én személy szerint annak is örülök, hogy nem Norvégiában élünk: ott ugyanis a családok körültáncolják a feldíszített fenyőfát, miközben karácsonyi dalokat énekelni. (Most elképzeltem ezt, és nagyon nevetek!) Ja, meg persze az sem rossz, hogy nem Ukrajnában ünneplünk: itt ugyanis a karácsonyfa díszei között megtalálható a műpók és a műpókháló is. Karácsony reggelén pókot találni a karácsonyfán a hiedelem szerint szerencsét jelent.

Libanon és Ausztrália

Libanonban, úgy tűnik, még megvan a karácsony eredeti üzenetére való emlékezés: szép szokás, hogy a családok karácsony előtt egy hónappal gabona magvakat ültetnek, amit december 24-én a karácsonyfa és a karácsonyi barlang (amely Jézus születési helyét jelképezi) köré helyeznek. Csehországban is meghitt lehet az ünnep: a csehek ugyanis úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével.

Van, ahol nem kell a hóakadályok miatt aggódni, vagy azon pörögni, a kis Szuzi hogy gurul majd el a nagyiig: nem is tudják, milyen szerencsések azok, akik nyáron ünnepelhetik a karácsonyt! Az ausztrálok például a karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak. De nem csodálkoznak azon sem, ha megjelenik a Mikulás: természetesen szörfön! Új-Zélandon pedig a többség a szabadban piknikezik, vagy a tengerpartra megy, és hideg sonkát, valamint jégbe hűtött sört fogyaszt. Madagaszkáron is meleg van ilyenkor, de az utcákat műhó lepi el. (Rafinált, ez nálunk is lehetne így, kiegyeznék vele…)

Az írek és a belgák ilyenkor is adnak a hangulatnak: náluk a karácsony nem (sem) képzelhető el sör, és egyéb alkohol nélkül. (Van az a pillanat, amikor ezt a magyar anyák is szívesen behoznák a karácsonyi hagyományok közé, vagy tévedek?) De a svédek sem maradnak el, ha a bensőséges ünneplésről van szó: szenteste a családi vacsora előtt szaunáznak egyet, majd a vacsora után mindenki egyszerre bontja ki a karácsonyfa alá tett ajándékokat.

A portugálokkal is sokan cserélnének szerintem: ott a karácsonyi ünnep egyetlen napig tart. Indiában pedig (ahol a karácsony annak ellenére hivatalos nemzeti ünnep, hogy a teljes népesség csupán 3 százaléka keresztény) a kisebb településeken fenyőfa híján banán és mangófát díszítenek fel. (Hmmm.)

Nos, a látszat ellenére nekünk, magyaroknak is vannak jó, követendő szokásaink.

Karácsonykor a legtöbb családnál van egy bevett menü (nálunk például nincs ünnep halászlé nélkül, de a rétes, a beigli, a töltött húsok is ott vannak az asztalon), gyújtanak gyertyát vagy feldíszítik a lakást fényekkel, meglátogatják egymást a családtagok, és december 24-én a gyermekek ajándékot kapnak.

Jézus születésének tiszteletére sok helyen Betlehemest adnak elő a kicsik, az idősebbek éjféli misére mennek. Ilyenkor a magyarok is adakozóbbak: sok-sok jótékonysági eseményen vesznek részt, vagy adnak adományokat a náluk rászorultabbak számára. Ennél többet nem is várhatunk egy ünneptől: a legfontosabb a pihenés, egy pici lassítás, egymás megajándékozása – nem feltétlenül drága tárgyakkal, de idővel, jelenléttel, meleg szavakkal.

Közzétéve:

Ezt kell tudnod a csomagolóanyag spórolás kiszámításához

csomagolóanyag spórolás

Mennyi eldobható csomagolóanyagot spórolhatsz meg egyetlen Snack’n’Go ételcsomagolóval?

Én így számolok: csomagolóanyag spórolás kiszámítása

Többet, mint gondolnád. A legnagyobb Snack’n’Go csomagolónk 18 x 18 cm méretű. Ebbe 1 zsemléből készült szendvics vagy két darab kenyérszeletből készült szendvics fér bele. Ez 0,36 méter hosszú alufólia vagy frissentartó fólia csíkot jelent (minden adag szendvicsre számolva).

0,36 x 360 nap = 130 méternyi eldobható csomagolóanyag.

Ez kb. 6,5 tekercs egyszer használatos csomagolóanyagot jelent.

És árban? 6,5 tekercsnyi alufólia kb. 3100 Ft (pl. HEWA 20m-es kiszerelés) 1 évre számolva, míg a Snack’n’Go ételcsomagoló 2.990 Ft egyszeri zöld befektetés és több évig(!) teljesít.

Ha több szendvicset eszel, akkor nyugodtan szorozd meg az adago számával a kidobott csomagolóanyag árát.

Neked is kijön a matek?

Snack’n’Go csomagolókat itt találsz.

Közzétéve:

5+1 levendulás ajándékötlet

5+1 levendulás ajándékötlet

A levendula legalább annyira megosztó, mint a pacal. Lehet irtózni tőle és lehet imádni, de „csak kedvelni” és „hát, nem is tudom”-ozni nem. Nem vicc: aki nem szereti a „molyirtót”, azt ki lehetne üldözni a világból egy csokor (mit egy csokor, egy szál!) levendulával… aki viszont szereti, az vágyik az illatára, látványára, ízére, enné, inná, kenné…

Ezért levendulát csak akkor ajándékozzunk, ha biztosan tudjuk, hogy az illető rajongó! No, de ha ezt tudjuk, még akkor is ezer meg ezer lehetőség közül válogathatunk, hiszen a lila virágot ételektől, italoktól, illatszereken át mindenbe beleteszik!

Jó hír viszont, hogy elég a megajándékozott egy-két tulajdonságát ismernünk. Érzékeny-e a bőre, védi-e a környezetét, szeret-e sütni-főzni, vagy van-e a fürdőszobájában kád, és máris közelebb kerültünk a megoldáshoz.

Íme öt plusz egy levendulás kedvesség:

  1. Állítsunk össze egy levendulás gasztro csomagot. Vegyünk egy úgynevezett „virágszedő kosarat” (ez később is megmarad, és hasznos lesz egy levendulaaratás alkalmával), béleljük ki natúr színű raffiával és pakoljuk meg isteni levendulás csokival, teákkal (különféle gyógynövényekkel és virágokkal párosítva más-más illatot és ízt ad), kekszekkel. De készíthetünk házi szörpöt, vagy rozét. Egy kis marék lila virágot tegyünk a borba, két nap múlva szűrjük le, mennyei fröccs készülhet belőle. Levendulás pillecukrot vagy kandírozott levendulát is magunk készíthetünk, ha tudjuk, hogy a szerettünk vevő a különlegességekre és a kézzel készült dolgokra. Ha levendulás édességre vágyunk, és magunk akarjuk elkészíteni, ügyeljünk a mennyiségre: ebben is igaz a mondás – a kevesebb több!
  2. A levendulás illatszerek nem csak nőknek, férfiaknak is kiváló ajándék lehet. Próbálkozhatunk fürdőgolyó készítésével, vagy egyszerűbb, ha testradírt kreálunk (ha testre használjuk, dolgozhatunk sóval, ha arcra, akkor barna cukor legyen a radírunk alapja). Ha erre nincs időnk, vagy bátorságunk, vásárolhatunk natúr levendulás termékek közül: a szappantól a samponon át az ajakápolóig.

Minden korosztálynak…

3. Egy kisebb egészségügyi csomaggal is kedveskedhetünk, ha úgy adódik, hogy a szerettünk álmatlansággal, nyugtalansággal vagy éppen valamilyen gyulladással küzd. Egy levendulás szempárna vagy egy kis üveg illóolaj, esetleg egy nyugtató tea meghozza a békés álmokat, egy levendulás tönkölypárna pedig ízületi gyulladásokat csökkent vagy menstruációs görcsöket old.

4. A konyhában otthonosan mozgók biztos örülnek egy levendulás szakácskönyvnek (már két nagyszerű kötet is van a piacon, amelyben nem csak hagyományos recepteket olvashatunk, hanem ételallergiásoknak készült ételek leírását is megtaláljuk), egy adag bio levendulának (melyet kifejezetten sütéshez-főzéshez használhat). Kiváló ötlet a levendulás kötény, bögra, tányér, szalvéta vagy tálca. Ebben az esetben is vegyük figyelembe a megajándékozott ízlését: a levendulás dolgoknak ugyanis nem minden esetben liláknak lenniük, és nem is mindig „tetőtől talpig” virágosak. A minimalizmus hívei számára elég lesz, ha csak utalásszerűen van egy kerámián vagy textilen a szeretett virág.

5. Ha élményt szeretnénk ajándékozni, vegyünk egy szalmakalapot, és rejtsünk el benne egy kupont, melyet a levendulamániás ismerősünk beválthat: egy eldugott kis levendulásban arathat egy nagy csokor virágot. Rendszeresen kertészkedőknek akár beszerezhetünk egy levendulás metszőollót, esetleg egy strapabíró, vízlepergető anyagból készült kerti kötényt. Vagy szervezzünk neki levendulás baracklekvár-főzést, esetleg fizessük be egy ehető virág főzőkurzusra, amely fantasztikus élmény egy virágkedvelőnek, még akkor is, ha nem profi a konyhában. Végül, de nem utolsó sorban emlékezetes lehet egy kertmozis este is, ahol egy érdekes útifilmet vetítünk le egy előre elkészített nagy vászonra – persze, ehhez az estéhez „kötelező elem” egy jeges levendulaszörp, vagy egy lédús gyümölcsdarabokkal díszített és egy csepp levendula sziruppal ízesített limonádé.

A levendula örök.

+1) A levendula örök. Nem csak nyáron adhatunk levendulás ajándékokat, hanem ősszel és télen is. Egy kreatív boltban vásárolható átlátszó műanyag gömbbe öntsünk levendulát (esetleg egy kis rózsaszirommal keverve), kössünk rá szatén szalagot, és máris kész a levendulamezőket idéző karácsonyfadísz. Jó ötlet lehet egy bio szobaillatosító gyertya, amely a nyarat idézi a fogcsikorgató hideg estéken. Egy levendulás kávéval (vagy levendulás sziruppal, esetleg vajas-levendulamézes kenyérrel) pedig a szeretett személy akár minden reggel érezheti magát Provence-ban.

 

Fotó és ajándékötletek: www.kallavender.hu

Közzétéve:

Advent 2017 – nem személytelenül, hanem szeméttelenül

Advent 2017 – nem személytelenül, hanem szeméttelenül

Advent 2017 – nem személytelenül, hanem szeméttelenül

Közhely, de igaz: a gyerek nem a szép szóból vagy a fenyegetésből ért, hanem a szülői mintából tanulja meg a legtöbbet az életről, az őt körülvevő világról. Legyen szó étkezésről, sportról, a másokkal való kommunikációról, vagy egy ünnep megéléséről, egy biztos: a gyermek úgy fogja érezni, látni, gondolni, és (jaj nekünk!) továbbvinni a dolgokat, ahogyan azt tőlünk eltanulta.

Nekünk, szülőknek különösen nehéz a dolgunk akkor, amikor új családi hagyományokat szeretnénk teremteni, vagy csak egyszerűen tompítani akarjuk a külvilág nyüzsgő, számító, pénzéhes hatásait. Kihívás. Főleg egy-egy ünnep alkalmával. Mert persze könnyű lenne sodródni az árral, mindent megvenni vagy megtenni, amit „szokás”, amit „kell” vagy „illik”. Mégis, némi extra erőfeszítéssel érdemes egy kicsit családiasabbra, egyedibbre, emberire venni a figurát.

A közelgő Advent egyébként is kínálja a lehetőséget az elcsendesedésre, a családi kuckózásokra, a lelki dolgok átadására, a tanításra. Miért ne használhatnánk ki ezt mindezekre egyszerre: taníthatjuk a környezet védelmére, a család fontosságára, az ünnepi készülődésre, és a türelmes várakozásra a gyermeket!

Szervezzünk idén egy családi-élmény alapú, hulladékmentes, ugyanakkor tanító és nevelő Adventet! (Biztos van otthon 24, akár nem egyforma befőttes üveg, amibe nem került a nyáron semmi… átmenetileg szolgálat adventi kalendáriumként, nem igaz? Béleljük ki sütő- vagy szép rizspapírral, és máris megakadályozzuk a meglepi-kukucskálást…)

Íme egy lehetséges variáció az adventi kalendáriumra:

Kezdjük a készülődést egy kis nyugival: nézzünk együtt filmet! Írjunk egy filmcímet egy cetlire, (és persze gondosan szerezzük is be a mozizós estére), és nézzük meg együtt a gyerekekkel. A popcorn készülhet együtt!

Adjunk át „könyvtári meghívót” a csemetének – ezen a napon beiratkozunk a könyvtárba, és elmagyarázzuk, hogy nem szükséges mindig megvennünk a könyveket, jobb, ha kikölcsönözzük őket, hisz az újra felhasználás környezetbarát!

Nem adventi kalendárium az adventi kalendárium édesség és finomság nélkül. A külön-külön csomagolt csokik helyett vegyünk a piacon diót, mogyorót, kesut, vagy aszalt gyümölcsöket. Közben elhangozhat a tanítás is: nézzünk utána a neten, mi hol terem, hogy aszalnak, tartósítanak az emberek, és olvassunk el együtt egy erről szóló írást.

Szervezzünk otthon kuckózós, kreatívkodós, kifestős estét. Nyomtassunk mindenkinek kedvére való színezőt (igen, a felnőtteknek is), és tegyünk be valami komolyzenét, jól fog jönni az elmélyüléshez.

Vegyük elő a termoszt, a bakancsot, és induljunk együtt egy őszi erdei sétára! A minőségi idő nagyon fontos, pláne, ha a szabadban töltjük, szeretteink társaságában. Gyűjthetünk falevelet is, de akár csipkebogyót is, mert a közös hecsedli főzés is nagyon jó program ám! Apropó, erdő, termés, gyűjtögetés. Mondjuk el a gyermeknek, mit szabad és mit tilos tenni egy erdőben (tűzgyújtás, szemetelés, védett állatok és növények gyűjtése)!

A tél beálltakor szinte kihagyhatatlan lélekemelő élmény a kandallóban ropogó tűz bámulása… Ha nincs otthon kandalló vagy kályha, „hívassuk meg” magunkat egy baráthoz, vagy keressünk egy kedves kis csárdát, ahol van a házon belül tűz. Vegyük át egy kicsit részletesebben, hogyan kell tüzet gyújtani, a gyermek biztosan élvezni fogja, ahogy felépítjük a kisebb-nagyobb fadarabokból, gyújtósokból a rakást, majd meggyújtjuk azt!

Rejtsünk el a kalendáriumban egy kottát, amelyet együtt énekelhetünk el, ha pedig valaki hangszeren is játszik a családban, kész is a hangulatos este!

Humorral sok feszültség oldható!

Egy-egy naphoz tehetünk vicceket, vagy fejtörőket, hadd agyaljon vagy kacagjon rajta a csemete!

A karácsony felé haladva fontos, hogy egyre inkább közeledjünk testben és lélekben is egymáshoz, ezért bevethetünk akár egy szépítkezős napot (a lányoknak hajmosással vagy hajfonással, de ezen az estén akár kiválaszthatjuk a karácsonyi ünneplő ruhát is), a fiúknak pedig egy közös focimeccs, vagy birkózós-csikizős játszadozás dukál!

Néha nem árt lajstromba venni, mit szeretünk a másikban, vagy miért vagyunk neki hálásak. Miért ne tarthatnánk egy hála napot így, advent idején? Mások ország-városoznak, mi meg körbeüljük az asztalt, és csupa kedvességet írunk egymásról. Talán máskor nincs idő vagy energia arra, hogy őszintén elmondjuk szeretetteli gondolatainkat egymásnak. No, de az advent éppen erre jó!

A zsúfolt bevásárlóközpontokban szaloncukrot vagy díszeket vásárolni kész rémálom, ráadásul valahogy mindig olyan hektikusra sikerül a végeredmény. Idén csináljuk magunk a mézeskalácsot, a csokit, és a díszeket is. Az adventi kalendárium ezen a napon tartogasson néhány alapvető kelléket, glittereket, kiszúrókat, karácsonyi papírokat… és már kezdődhet is az emlékezetes este!

A karácsonyfa vásárlást ne halogassuk az utolsó pillanatra, legyen az is az adventi elcsendesedés egy kedves eseménye. A díszítés egy új családi hagyomány lehet, érdemes meghitté, emlékezetessé tenni.

Jó készülődést!

Közzétéve:

Kiállítások és programok Pest megyében

Kiállítások és programok Pest megyében

Kiállítások és programok Pest megyében

Ovi, suli, magánóra, túlóra, edzés, szerviz, gázóracsere, bevásárlás. Egy-egy mozgalmas hét után néha azon filózom, hogy hogy élte túl a gyerek, hogy csak minimális minőségi időt töltöttünk együtt?! Egyik rémálmom, hogy már csak fényképről ismer fel, és amikor bekukkant a konyhába, és meglát szétesve, rohangálva, azt hiszi, valami idegen ugrott fel hozzánk.

Persze, sokszor elhatározom: ezek után a hetek után behúzom a kéziféket és egy „lassabb” hétvégével új iramot adok az életnek. Nos, ez nem mindig sikerül, de az biztos, hogy ha mégis összejön, akkor az sokáig emlegetett élmény lesz a gyerekeknek. És, őszintén szólva, nekünk, szülőknek is… hiszen hiába jelent sok szervezést, nekünk akkor is az ő örömük az igazi öröm és feltöltődés. Ezeken a „lassú” hétvégéken egy közeli kirándulóhelyet nézek ki magunknak: egy kiállítást, ami érdekli a gyereket, egy jó helyet, ahol finomat ehetünk, és egy gyerekbarát kávézót, ahol tíz percre szusszanhatunk egyet a férjemmel. (Bevallom, egy kicsit kényszeres vagyok, és amióta gyerekem van, nem sok helyet adok a spontaneitásnak… a család ebből annyit vesz észre, hogy minden patent módjára meg van szervezve, hmm, hát, igen, nincsenek véletlenek…)

Most akkor hová menjünk?

Össze is gyűjtöttem néhány kiállítást, melyet Pest megyében érdemes felkeresni, igyekeztem külön fiús és külön lányos tematikájút is válogatni.

A fiús anyák és apák kedvence lehet a Miniversum, mely hétfőtől vasárnapig 10-18 óráig van nyitva (iskolai szünetekben még tovább, 9-19 óráig) az Andrássy úton, a Krausz palotában, és amely gyakorlatilag egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és részletgazdag, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei kb. százszoros kicsinyítésben elevenednek meg. A terepasztalokon túl van játszóház, és a szülők egy kávézóban ülve várhatják meg izgága csemetéiket. Ha nagyon megtetszett a hely, érdemes itt tartani a gyermek születésnapját is. A hely akadálymentes, kerekesszékkel is megközelíthető.

Műszaki érdeklődésű kisfiúknak érdekes lehet a diósdi Rádió- és Televízió Múzeum, amelyet a Kőbányai úton találunk meg, és hétfő kivételével 10-16 óráig látogatható.

A földrajzi beállítottságú, kalandok iránt érdeklődő fiúkat pedig várja az érdi Magyar Földrajzi Múzeum (nyitva a hétvégén 10-18 óráig, és a belépő konkrétan egy fagyi ára, vagy még kevesebb: felnőtteknek egy százas, gyerekeknek ötven forint, az érdi gyerekek pedig ingyen látogathatják).

A Medveparkon túl…

A zenerajongó fiúknak kihagyhatatlan a ceglédi Dobmúzeum, melyet így ajánl az egyik látogató: „Egy nagyszerű élménnyel lesz gazdagabb, aki meglátogatja Kármán Sándor magángyűjteményét. A gyűjtő maga vezeti vendégeit körbe a ritkaságok között. Minden kiállított dob egy külön történet.” A gyűjteményt a Szabadság tér 5. alatt találjuk.

A hajózásért és az öreg autókért ácsingózó gyermekünket Örkénybe vagy Vácra érdemes elvinnünk: előbbi egy oldtimer kiállítással vár, utóbbi pedig a Tragor Ignác Hajótörténeti Gyűjteménynek ad helyet.

A Gödöllői kastély jó ötlet, ha kislány és kisfiú is van a családban, mert amíg a kislányok gyönyörködhetnek a hercegnőcis lakosztályokban, addig a fiúkat egy mezgazdasági eszköz- és gépmúzeum várja, három állandó kiállítással: A mezőgazdaság eszköz- és gépfejlődéstörténete (itt működő gépek és berendezések láthatóak), Az élelem megszerzésének és termelésének története, és A magyar mezőgazdasági gépgyártás. A szentendrei Skanzen is jó program gyerekekkel, itt fiúk is és lányok is találnak maguknak nézni- és kipróbálnivalót. A veresegyházi Medvepark is hasonló: kisvasút, állatsimogató is várja a gyermekeket és persze a felnőtteket is.

Lányos programnak választhatjuk a Füvészkertet, mely egy csodásan rendben tartott botanikus kert patakokkal, tavakkal, szigettel, aranyhalakkal és pálmaházzal, a nyolcadik kerület mélyén, ahol senki sem számítana rá. Nemrég épült benne egy érdekes kis játszótér is, amit kicsit nagyobb és nyugodtabb gyerekek madárlesként is használhatnak.

Gipszsüti, ehető süti

A Chefparade workshopjain is jól fogják érezni magukat a kislányok: először mindenki megtervezheti és kifestheti a maga süteményét – gipszből. Majd a főzőtéren ugyanezt a süteményt el is készítheti, ki is dekorálhatja – csak össze ne keveredjen a kettő! Jó hír: sem előre bevásárolni, sem takarítani nem kell a helyszínen!

A Láthatatlan Kiállítás egy iskolásnak vagy egy kiskamasznak igazi szórakozás. A negyedóránként induló (látássérültek által) vezetett túrán nem lehet látni semmit. Csak tapintani, szaglászni, hallgatni és persze találgatni, hogy éppen merre járunk: piacon, utcán, egy kávézóban vagy otthon a konyhában… A talpig sötétben teljesen felnyílik a látogató szeme: kiderül, mennyire fontos a látás, milyen sok információt kapunk a szemünkön keresztül!

A fővárosban és környékén talán nincs olyan hely, amelyet ne lehetne a gyermekek számára is izgalmassá és „gyerekbaráttá” tenni (nem csak kiállításokkal, de túrákkal és koncertekkel, rengeteg ingyenes programmal). Szóval, tekintve, hogy évente „csupán” félszáz hétvégét „kell” leszerveznünk és szórakoztatóvá tennünk, ezt akár minimális utiköltséggel, Pest megyében is megtehetjük.

Közzétéve:

Nem „tök”mindegy, mit ünnepelsz!

Nem „tök”mindegy, mit ünnepelsz!

Sokszor egészen elképesztő dolgok lesznek divatosak. Parókák, melyek alatt annyira viszket a fejbőr, hogy az uraságok pálcával vakargatják a fejüket. Fűzők, amelyek úgy elszorítják a lányok derekát, hogy azok ájultan esnek össze – de semmi baj, mert erre az esetre mindig van valakinél repülősó… De divattá lett még a csont sovány modell is, akit kamaszlányok milliói bálványoznak és utánoznak, néha egészen a halálig koplalva. Nemrég pedig bekúszott az életünkbe a Halloween: a szellemek, a sötétség és a félelem ünnepe.

Érdekes, nem? Minden elkövetünk, hogy porontyunk ne féljen a sötétben, ne álmodjon rosszat, nyugi meséket mormolunk neki, miközben szinte kézen fogva vezetjük át Álomországba… aztán jön egy hóbort, egy ünnep, mely gyakorlatilag a félelemkeltés majdnem minden eszközét felvonultatja, és mindenki bekattan. Már az oviban is feketébe öltözős, hatalmas pókokkal meg rémisztő fejekkel dekorált „bulikat” tartanak, a szülők és az óvodapedagógusok pedig lelkesen-kevésbé lelkesen, de áldoznak a Halloween oltárán – pénzt, időt, energiát. Miért ne, olyan jó buli, nem kell mindent annyira komolyan venni!

Nem kell? Hát, akkor nézzük meg, mit is ünnepelünk Halloweenkor, honnan ered ez az ünnep? Egy vélekedés szerint a kelta papok (a druidák) a megfélemlített embereket arra kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. (Más leírások szerint ilyenkor csak termény és állatáldozatot mutattak be a druidák, főként macskát.)

A töklámpás eredete

A töklámpás eredete sem éppen egy gyermekbarát történet. Egy ír legenda szerint egy szép napon egy részeges kovácshoz odament az ördög. Jack kérte, hogy még mielőtt elviszi magával a pokolba, másszon fel az ördög egy fára, és hozzon egy almát. Az ördög felmászott a fára, Jack pedig egy keresztet rajzolt a fatörzsre, mert tudta, hogy attól fél az ördög. Az ördög végül megígérte, hogy ha leengedi őt a fáról, gondoskodik róla, hogy a bűnös életű Jack ne kerüljön a pokolba. A kovácsot a halála után azonban sem a menny, sem a pokol nem engedte be. Részeges és bűnös élete miatt a menny kapuja záródott be előtte, a csínytevése miatt pedig az ördög haragudott meg rá. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Így kapott egy örökké izzó tűzcsóvát, melyet egy kivájt takarmányrépa belsejébe tett. Ezt a takarmányrépát váltotta fel Amerikában az ott termő és népszerű nagy, sárga tök, mely azóta is a Halloween egyik legfontosabb jelképe.

Elrabolt gyerekek?

A sátánisták ma is ezt a napot, október 31-ét tartják fő ünnepüknek, és Amerikában úgy tartják, sok eltűnt kisgyermeket a sátánisták rabolnak el okkult praktikájuk gyakorlásához, rituális gyilkosságokhoz. Mások szerint ilyenkor az élők és a halottak közötti határ elvékonyodik, ezért kell rémisztő jelmezekbe öltözve elriasztani a holtakat. Hogy ezt igaznak tartjuk-e vagy sem, jogunk van eldönteni. Az viszont vitathatatlan tény, hogy ez az ünnep régen is és ma is a halál szellemiségéhez kapcsolódott.

A kereszténység elterjedésével a pogány ünnepeket nem tiltották be (gondoljunk csak bele, hogyan is lehetett volna ezt kivitelezni?), inkább megpróbálták keresztény tartalommal megtölteni. Így a pogány halottkultuszról szóló ünnepet a halottakról, a feltámadás reményéről való megemlékezéssel kötötték össze. 835-ben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. A pogány és a keresztény szokások, hiedelmek „elkerülhetetlenül” keveredtek, annak ellenére, hogy a keresztények elvileg nem hisznek a babonákban és a hiedelmekben. A néphit úgy tartotta például, hogy ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek. Kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. (Ezeknek a biblikus hátterét sehol sem olvasható a Szentírásban, tehát egyértelműen hiedelmek, népi költések, fantáziálások).

Beszélnünk kell róla

Nos, pogány hiedelmek ide, keresztény szokások oda, a gyerekeknek mindenképpen beszélnünk kell a halálról, a félelmekről, az élet végéről. Nem mindegy azonban hogy mikor és hogyan. Ugyanúgy, mint amikor az élet kezdetéről, egy kisbaba foganásáról és születéséről beszélünk: mindig csak annyit, amennyit a gyermek be tud fogadni, amire rákérdez, ami érdekli. A Halloween egy ünnep, melynek szerintünk itthon nincs létjogosultsága, és a gyermekek között sem sok. Rájuk zúdít egy értelmezhetetlen, céltalan (sőt félrevezető) eseménysort, mely megfelelő magyarázat nélkül csupán egy – még csak nem is jó – időtöltés.

Közzétéve:

Te is gyalogolnál a vízért

A víz az úr!

„Emberként él, emberként érez, /nincsen fogható erejéhez” – írja Kányádi Sándor a tengerről. A tengerek, tavak, patakok, kutak valóban ezerfélék: ízük, összetételük, hatásuk, tisztaságuk talán éppen olyan sokféle és egyedi, mint maguk az emberek.

Sem a Föld, sem a szervezetünk nem lenne képes létezni nélküle. Mégsem vigyázunk rá eléggé. Mert mit is jelent vigyázni rá? Azt jelenti, hogy hagyjuk természetes közegében, vagy pont azt, hogy mérnöki okossággal megszelídítjük, terelgetjük, a magunk javára fordítjuk? Vigyázni rá annyit tesz, hogy spórolunk vele, vagy azt, hogy használjuk, tisztítjuk, juttatunk belőle oda, ahol nincs? Mindenki máshogy gondolja – és mindenki máshogy is cselekszik.  Vannak, akik használják, vannak, akik kihasználják, és a jelenleg élő hétmilliárd emberből van egymilliárd, akinek nem is jut belőle.

A Föld népessége és a víz

Egy átlagos magyar család, mintegy 600 liter vizet használ el egy nap (más források szerint „csak” 380-at… a lényegen ez mit sem változtat: rengeteg vizet használnak/használunk:

Egy átlagos
– kád fürdővíz 100 liter
– zuhanyozás 75 liter
– kézmosás 5 liter
– mosás 50 liter
– WC öblítés 9 liter
– mosogatás 10 liter
– takarítás 10 liter

Ugyanakkor egy gambiai polgár kevesebb, mint 4.5 liter vizet fogyaszt el úgy, hogy egy átlag afrikai nőnek naponta mintegy 2.3 kilométert kell gyalogolnia érte.

A tiszta víz egyáltalán nem „természetes”, magától értetődő! Az, hogy tiszta, iható víz folyik a csapjainkból, azt is jelenti, hogy megmenekülünk számtalan betegségtől! A szennyezett víz által terjedő különféle betegségek több halálos áldozatot szedtek már, mint a háborúkban eddig golyó által megöltek száma.

Te is gyalogolnál a vízért?

A Föld és a víz

A víz egyébként számtalan formában és helyen előfordul, van édes és sós, földfelszíni és felszín alatti. A Föld felületének 71%-át víz borítja, ebből kb. 2,5% édesvíz, a többi sós. Az édesvíz 98%-a felszín alatti víz, ezért különösen fontos a felszín alatti vizek védelme. Magyarország ivóvízellátásának például több mint 95%-a felszín alatti vizekből származik!

A gyermekek és a víz

Elképesztően hangzik, de a világ iskoláinak felében nincs megfelelő vízellátottság! Ez azt jelenti, hogy a világon évente 443 millió tanítási napot nem tartanak meg a víz okozta betegségek, járványok miatt. A szennyezett víz rengeteg gyermek életét is követeli: évente körülbelül 1.8 millió gyerek hal meg hasmenéses kórképek következtében (sokkoló tény, hogy mindössze 1 dollár biztosítani tudná egy gyermek éves vízfogyasztását a fejlődő országokban.)

Kiszáradás is, meg vízmérgezés is…

A testünk és a víz

A víz fontos szerepet játszik a testünk működésében is: gyakorlatilag vízből vagyunk, és víz kell szerveink sejtjeink működéséhez is. Születéskor egy kisbaba testtömegének 80%-a, a felnőtt emberek testének pedig 65-70%- a víz. Az emberi csont 31%-át víz alkotja. Életünk során átlagosan 75 000 liter vizet fogyasztunk el. Élelem nélkül képesek lennénk akár egy hónapig is vegetálni, víz nélkül viszont csak maximum egy hétig bírja a szervezetünk! A szervezetünkbe bejuttatott víz nem csak a vizelettel ürül, hanem a széklettel, az izzadással, sőt a légzéssel is vesztünk vizet! Az, hogy mennyi a számunkra szükséges víz, függ a nemünktől, a korunktól, a fittségünktől, és a súlyunktól is. A nem megfelelő mennyiségű folyadék bevitele dehidratációhoz vezethet, melynek következtében fáradékonyság, szájszárazság, szédülés, bőrszárazság, zavartság és eszméletvesztés is kialakulhat.

Nem csak a kiszáradástól kell tartanunk, van olyan is, hogy túl sok folyadékot viszünk be: ez a vízmérgezés! A folyadékot nem csak víz formájában lehet bevinni: a lédús gyümölcsök, zöldségek is sokat segítenek a hidratálásban. Azt azonban nem árt tudni, hogy a kávé és az alkohol erősen dehidratál, vagyis vizet von el a szervezetből, amit pótolni kell – minél hamarabb, vízzel.

Spórolj a vízzel!

Hogyan spórolhatunk a vízzel?

Sok dolog evidens, és mégsem tesszük. Pedig, ha néhány fenti számon elgondolkodunk, talán nem is nagy áldozat, ha például kádfürdő helyett tusolunk, vagy időzítős csapot szerelünk fel, hogy amikor samponozzuk a hajunkat, ne folyjon feleslegesen a víz. Sokan a fogmosást sem tudják elképzelni folyó víz nélkül – pedig, amíg tisztítjuk a fogunkat, rengeteg vizet pocsékolunk! A folyóvizes mosogatás helyett is gazdaságosabb egy kis fogyasztású mosogatógép amelyet, a mosógéphez hasonlóan, csak tele töltve célszerű elindítani. A kertben is spórolhatunk a vízzel, ha összegyűjtjük az esővizet, és azzal locsolunk. A csöpögő csapra is igaz: sok kicsi sokra megy. Jó minél hamarabb megjavítani, nem csak az idegesítő hang miatt, de a pazarlás miatt is.

Van ötleted a vízfogyasztás csökkentésére? Küldd el ide: webaruhaz@komforte.hu

Közzétéve:

A kincs – szemnyitogató poszt

Drága kincsem!

Igen, az vagy. Tudom, hogy ez már ciki, mint a suli előtt adott puszi, de akkor is: tudnod kell, hogy nekem te vagy a kincs. Érték, amire vigyázni kell, amiből csak egy van, akit nem csak ma, hanem sok-sok év múlva is szeretni fogok. Akkor majd persze már másmilyen leszel, változol, fejlődsz, de én akkor sem fogok másként érezni irántad. Mert a kincs mindig kincs marad.

Látod, ilyen kincs nekem – és apádnak is, meg majd biztosan neked is – a környezetünk, a természet, amit most magad körül látsz… Érték, amire vigyázunk, amiből csak egy van, és amit nem csak ma, hanem sok év múlva is tisztelni fogunk. Ami mindig másmilyen, de mindig szeretnivaló marad! Mert páratlanul szép, mert hasznos, mert nem érdemeljük meg ugyan, de viszontszeret minket. Az erdő, a tó, még a kis kertünk is, ahol a békákat szoktad lesni. Szeret minket, mert levegőt ad, (tudtad, hogy a zöld levelek nélkül már nem lenne oxigénünk, amit beszippanthatnánk?), mert madarakat és rovarokat rejt és táplál (akik megszabadítanak minket a kártevőktől), mert minden évszakban újabb és újabb színekkel és formákkal vár…

Ha nem vigyázunk erre a kincsre, elveszíthetjük. Ha mosószert öntünk a forrásba, vagy kivágjuk a környék összes fáját, ha műanyagot dobálunk el az erdőben, a természet védekezni fog: a saját maga fenntartására fordítja majd minden idejét és energiáját, és már nem lesz több ereje arra, hogy szeretet adjon nekünk.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha eldobsz egy zacskót a focipályán, kihal minden állat és növény a kerületben, ne aggódj! De, tudod, amikor spóroltál arra az új labdára, te magad mondtad, hogy sok kicsi sokra megy, milyen hamar összegyűlt rá a pénzed… Emlékszel, ugye? Nos, ugyanilyen gyorsan gyűlik össze a szemét meg a mérgező víz is, ha mindenki csak egy kicsit tesz is hozzá…

Ha meg akarod őrizni a kincsed, (sőt, akár kamatoztathatod is, mint az okos bankárok a kedvenc mesédben!), akkor sokat kell tanulnod a természetről, az állatokról és növényekről, a lehetőségekről és döntésekről, amelyekkel jobbá, többé teheted ezt a kincset, ami a tiéd is, sőt, a te gyerekeid is örökölni fogják!

Olyan ez, mint egy nagy társasjáték. Emlékszek: a karácsonyra kapott új társasjátéknak is át kellett böngészned a játékszabályait, és csak úgy tudtunk elkezdeni játszani vele… Ugyanígy, ha megtanulod, milyen „játékszabályok” szerint működik a körülötted élő, mozgó világ, tudni fogod, hogyan vigyázz rá, vagy hogyan tedd még szebbé, jobbá. Ennek a társasjátéknak az a lényege, hogy kitartó és okos legyél, cserébe megnyerheted a legnagyobb kincset, amit kaphatsz: állatoktól nyüzsgő, virágoktól tarka, jó levegőjű erdőt és mezőt, gazdagon termő kertet. Egy sün befogadása, egy madáretető megtömése, a faültetés, amit tavaly csináltál a papával, vagy az, hogy apa kérésére kiviszed a maradékot vagy a levágott füvet a komposztba, mind-mind egy kis okos lépés ebben a komoly játékban. Talán nem is tudod, de már azzal sokat teszel, ha bringával vagy gyalog mész a suliba (ezért megyek én is busszal, a nagyihoz pedig ezért utazunk a suliszünetekben vonattal)! Ugye, hogy nem tudtad, hogy ilyen mindennapos dolgokkal is segítesz, hogy a kincs sokáig kincs maradjon?

A múltkor olvastuk a másik kedvenc mesédben, hogy a kincs sokak számára csak egy ostoba kitaláció… ők aztán ki is nevetik a kincsvadászatra indulókat, térképet rajzolgatókat. Sőt, sokszor megpróbálják megakadályozni, hogy sikerrel járjanak mindazok, akik a kincs keresésére indulnak. Emlékszel? Nos, képzeld el, hogy a való életben is lesznek olyanok, akik kinevetnek majd azért, mert te figyelsz a környezetedre – „ugyan, mi lesz, ha elégetünk egy adag szemetet vagy minden nap veszünk egy műanyag csomagolású ételt vagy italt” – ezt mondják majd legyintve. De hidd el: a kincs létezik! Érdemes elindulni a keresésére, a megőrzésére.

Mert a kincs mindig kincs marad.

Közzétéve:

Takarítok, tehát vagyok – Őszi nagytakarítás

Őszi nagytakarítás

Takarítok, tehát vagyok

Az őszi nagytakarítás jelmondta így is szólhatna, hiszen ha valaki nőnek született (vagy, ha modern gondolkodású férfinak, esetleg agglegénynek), akkor a takarítás számára olyan, mint a lélegzetvétel. Ha akarja, ha nem, kell. Szükség van rá egészségügyi és esztétikai szempontból is. Az élet velejárója. 

Annak ellenére, hogy ennyire esszenciális, nem megy mindenkinek, illetve: senkinek sem megy magától, a takarítást – az alapos, hatékony takarítást – ugyanis tanulni kell. Számtalan praktikával, okos beosztással és kímélő anyagok használatával kell megismerkedned ahhoz, hogy a lakás tisztán tartását ne büntetésként éld meg!

Pláne sok a tanulnivalód, ha figyelsz a környezeted megóvására is, azaz, ha öko-háztartást vezetsz! 

Az egyik leghatékonyabb takarítási forma a zónatakarítás, melynek egyszerű szabályai vannak:

1) Oszd fel a lakást 5 zónára (mondjuk: fürdőszoba, hálószobák, nappali, konyha, előszoba + kamra). Minden hétre jut egy zóna, ami azt jelenti, hogy adott héten csak egy zónával kell foglalkoznod.

2) Minden hétköznap jelölj ki 15 percet, amikor a héten kiszemelt zónát takarítod. Tehát, a “konyhás héten” hétfőtől péntekig este 17:00-17:15-ig a konyhában tevékenykedsz. Kezdődhet a sütő, hűtő, szekrények, polc teteje, stb letakarítása! 

3) Ez nem azt jelenti, hogy a többi zóna teljesen kimarad, hiszen vannak napi rutinok, amiket el kell végezni, viszont az adott zónát alaposabban kitakarítod, és ez amellett, hogy jó érzéssel tölt el, még meg is kímél egy hétvégi 5-6 órás generál-takarítástól. (Ami végeláthatatlansága okán még frusztrál is, nem?)

Lehetséges, hogy nem kell egyszerre az összes ablakot lemosni?

 

4) Igen, a zónázás azt is jelenti, hogy pl. nem egyszerre mosol ablakot, hanem mindig az adott zóna ablakait, ajtaját tisztítod meg. Hidd el, teljesen máshogy viszonyulsz majd az egész ablakpucolós mizériához, ha egy héten csak egyet kell lemosnod.

5) Addig, amíg nem lomtalanítasz a lakásban, el se kezdd a zónázást. Teremts átlátható tereket, szabadulj meg a sosem használt dolgoktól (ha egy tárgyat nem keresel két hónapig, arra szerinted mekkora szükséged van?), légy kíméletlen magaddal, ne őrizgess több életre való cuccokat!

6) A környezettudatosság nem csak ott kezdődik, hogy szelektíven gyűjtöd a szemetet, hanem ott, hogy nem is termeled! A tárgyak felhalmozásáról le lehet szokni, és, ha elhatároztad, hogy környezettudatos életet élsz, ez lehet az első lépés! 

7) A takarításhoz – főleg, ha kisgyermek él a lakásban, de akkor is, ha idős ember, vagy tartósan beteg családtag! – mindenképpen kímélő tisztítószereket válassz! A “hagyományos” anyagok ugyanis sokszor olyan gázokat termelnek, amitől még egy felnőtt is rosszul lesz (reméljük, sosem éltél át még efféle kvázi mérgezést, mi már sajnos igen!). Az ECOEGG termékei közül bátran választhatsz, itt találod a termékkínálatot: ECOEGG termékek

8) Ha már őszi nagytakarítás, akkor megéri egy alaposabb “lomtalanítás” – ne csak attól szabadulj meg, ami eltört vagy elromlott… a kinőtt ruhának mások még hasznát vehetik, az elolvasott könyveket ajánld fel az iskola vagy az idősek otthona könyvtárának. A lényeg a szemlélet: nem minden számodra felesleges tárgy szemét, de minden szemét feleslegesen van a lakóteredben.

9) Ha zónázol, magadat is nagyban stresszmentesítheted, ami nagyszerű. De ami még fontosabb, az az, hogy ebbe az átlátható, tiszta környezetteremtésbe a családtagjaidat is be kell vonnod ahhoz, hogy tartósan csilli-villi otthont tudj varázsolni. Készíts zóna-ütemtervet, (írd le a legfontosabb tennivalókat, amit adott napon el akarsz végezni), és tedd ki a hűtőre, majd adj ki egy-egy kisebb feladatot a gyerekeknek és a ház urának)!

10) Várd a karácsonyt tiszta lakásban! (Hamarabb eljön, mint gondolnád!)

11) Jelöld ki a tavaszi nagytakarítás időpontját is!

Közzétéve:

Ezért jó neked, ha eljössz a Várandós Napra.

Ezért jó neked, ha eljössz a Várandós Napra.

Összeírtam pár dolgot, amit jó ha tudsz, mielőtt eljössz a Várandós Napra.

    1. Tartalmas és hasznos információkat kapsz, könnyen emészthető formában. Persze az is jó, ha magad böngészel a neten, de ez közvetlenebb és élőben tudsz kérdezni az előadóktól. Azonnal választ kaphatsz a számodra legsürgősebb kérdésekre.
    2. Sok tanácsadóval van lehetőséged konzultálni, szoptatási tanácsadó, szülésznő, hordozási tanácsadó vagy éppen babafürdetéssel kapcsolatos kérdésekben. Ne arra számíts, hogy mindent meg akarnak vetetni veled, hanem arra, hogy olyan javaslatokat tesznek, amik személy szerint neked segítenek. Legyen az a fürdetőkád, a szopipárna vagy a babakocsi kiválasztása.
    3. Sok, hozzád hasonló kismama lesz ott, akikkel te is beszélgethetsz, de ha magányra vágysz vagy csak elfáradtál, akkor a mozi szuper-kényelmes foteljeiben megpihenhetsz.
    4. Az összes kiállító azon fog dolgozni, hogy minél több információt átadjon neked. Ha belegyezel, akkor iratkozz fel a hírlevélre, mert a rendezvény után is sok infót küldenek e-mailben. És ha még maradt kérdésed, akkor bizalommal keresed meg őket.
    5. Egy nagy rakás tombola ajándék vár rád, amiért még csak fizetned sem kell! Cumisüvegtől a szoptatós tárgyakig, kozmetikai ajándékcsomagoktól a kádakig.

JÖVÖK a rendezvényre és regisztrálok (ingyenes a belépés).

Még pár infó

Amivel készülj:

      • Enni- és innivaló
      • Kelengyelista (hogy képben legyél)
      • Kényelmes ruha és cipő

Amivel NE készülj:

      • Olvasnivaló

Ami jó, ha van nálad:

      • Egy kis pénz, ha valamit olyan látsz, amire szükséged van.

 

Sugár mozi – 14. kerület, Örs vezér tere – Várandós Nap Budapest, 2017. 10. 15. vasárnap, 8-14 óráig.

A tombola nyereményeket 14:15-től sorsolják.

Közzétéve:

Ami a szendvicsből megmarad: szeretet, morzsák

szendvicsek

Ami a szendvicsből megmarad: szeretet, morzsák

Szerintem a lusta emberek a legkreatívabb feltalálók. Biztos vagyok benne, hogy például a mozgólépcsőt, az elektromos habverőt és a motorcsónakot is valami megmozdulni is rest elme alkotta meg. Mondjuk, így utólag azért én is hálás vagyok nekik. A szendvicsek „feltalálója” sem volt éppen egy pörgős figura: azt mondják, Sandwich grófja, John Montagu annyira szeretett kártyázni, hogy fel sem állt az asztaltól – inkább kéretett két kenyérszelet közé rejtett húst, amit gyorsan bekaphatott, és még a keze sem lett zsíros. Szóval, azért sem kellett megmozdulnia, hogy megmossa.

A szendvics azóta számtalan formában és ízben vált világhírűvé és közkedveltté: hiszen gyorsan elkészíthető, kis helyen is elfér, könnyen szállítható, laktató, és ki tudja, meddig sorolhatnánk az előnyeit. Fogyasztható uzsonnaként, de egy gazdagon megrakott szendvics akár főételként is megállja a helyét.

Ha gyermekednek készítesz laktató szendvicset, nincs könnyű dolgod. Mert kicsiként nem szeretnek ezt-azt (és képesek ízekre szedni bármit, hogy azt az egy összetevőt kikapargassák – vagy csak egyszerűen kiköpik a nem kívánt falatkát), nagyobbként meg már cikinek tartják, ha anyuci gondosan összeállított, aranyos kis útravalója kerül elő a tatyóból. Szóval, okosnak kell lenned, és ki kell játszano…. ömmm, akarom mondani alkalmazkodnod kell csemetéd igényeihez.

De mit lehet variálni egy szendvicsen? – kérdezed.

Nos: a formán, az ízeken, és a színeken. Ez így mondjuk rögtön elég is, nem?

A válogatós kicsik esetében főleg a formára helyezhetsz nagy hangsúlyt: egy tésztaszaggatóval kivágott macifej alakú párizsi rögtön szimpatikusabb, mint egy „sima”. Nem? (Nem, de hagyd rá, hogy az.) Ha megrémül a túl nagy adagoktól (például egy egész szelet sajt, nos, hát tényleg ijesztő, ugyebár?), csempéssz a szenyóba icipici falatokat. Jó választás lehet a sajt snack formájában, ami gyakorlatilag csak egy gyermekkézben éppen elférő hengerecske. A naaagy paradicsom helyett két koktélpari kerüljön a dobozkába, és máris nem tűnik legyűrhetetlennek a mennyiség.

Ha nem vagyunk „bento box szakértők” – azaz nem tudsz juhtúróból meg mákszemből szemecskéket rittyenteni a kenyérre, vagy hajnali hatkor nincs lelki erőd pandafejet rögtönözni a husiból, ne csüggedj. Jópofa villácskákkal, tompa végű, gyermekmintás szúrókákkal teheted kreatívabbá a szendvicseket… Egy kis cetlire meg nem olyan nagy kunszt egy szmájlit rajzolni, ugye? Viszont milyen nagy lesz az öröm, ha a gyerek megtalálja a csomagolásban!

A kamaszokkal mindig “gond” van.

Nekik minden ciki, ami az élet esszenciális velejárója. Anya, apa, kocsi, kaja, és ja, néha még maga az evés is ciki. Pff. Ennek ellenére persze legyen meg minden, mert anya jó, ha ki kell vasalni egy inget. Apa is megfelel, ha görkorit kell szerelni, és öreg járgányotok se olyan gáz, ha az éjszaka közepén valamivel haza kell őt fuvarozni… Meg persze kaja is kell, és ha már választani lehet, akkor persze inkább valami szenyó, mint tökfőzelék fasírttal! Szóval: a szendvics itt is jó megoldásnak látszik, a kérdés, hogy mi legyen benne. Ha eddig nem érted el, hogy a kölyök egészségesen táplálkozzon, akkor van egy rossz hírem: most sem fogod. Persze, próbálkozni lehet, sőt kell.

A fehérkenyér úgy robog át a szervezeten, mint a deles gyorsvonat Muzsajröcsöge-alsón, szóval, inkább a teljes kiőrlésű verzióból érdemes megtalálni azt a középutat, amelyet még a csemete is megeszik, de ami még valóban fogyasztható és szín alapján is „normálisnak” tűnik.

A csomagolás (is) legyen menő

Apropó, szín! A tésztákat, pitákat, kenyereket, bagetteket színezheted természetes alapú szinezékkel (cékla, spenót), amitől, ha jól kísérletezed ki a mennyiséget, jópofa színes szendvics-alapanyagokat kaphatsz. Még akár menőnek is tarthat egy zöld vagy egy pink szendvicset. Egy a lényeg: kérd ki a véleményét, és ne lepd meg őt szélsőséges megoldásokkal egy „gyanútlan” hétköznapon – nem fogja értékelni, sőt.

Tegyél a szendvicsekbe dupla adag húst és sajtot. A saláták, zöldségek, meg bármi, ami kilóg, csöpög, és nem lehet lazán, „égés nélkül” megenni, jobb, ha kimaradnak a suliba csomagolt szenyókból! Viszont egy jó szósszal (vagy vaj helyett használt alapkrémmel) érdemes a kedvére tenni, abba pedig akár extra tápanyagokat is belecsempészhetünk (például apróra zúzott tojást, ha már „rendes” formájában nem eszi meg)! A csomagolás legyen menő, ha kamaszod van, végképp elfelejted a cuki formát, a kedves üzeneteket – a „szeretetmorzsákat” ilyenkor leseprik a kenyérdarabkákkal együtt.

Szendvicscsomagolás,  a szendvics új ruhája -kollekciók

De ne gondold, hogy munkád hiábavaló: a szeretettel készített ételek nem csak a testet, de a lelket is táplálják! Érdemes hát korán kelni, és fáradozni értük, hidd el, sok év múlva is megemlegetik majd anya szendvicseit!

Közzétéve:

Fejtámasz kitekintés – mi van a piacon?

fejtámasz kitekintés

Fejtámasz kitekintés

Már említettem, hogy fejtámaszt kerestem az autóba, hogy a hosszú autós utak alatt ne essen folyton előre a gyerekek buksija. Én úgy találtam, hogy ez a kicsavart állapot nem jó sem a gyerekeknek, sem nekem. És az autósülésből kilógva lenni, enyhén szólva is balesetveszélyes.

Google  a barátom alapon, íme a gyűjteményem.

A 3. az örök kedvenc 🙂 Bár ezt felnőttekre tervezték, de akkor is muszáj volt megmutatnom.

Miért szükséges sokszor a fejtámasz?

Ezeket az eszközöket mind azért találták ki, hogy a fejet pozícióban tartsák. Az autósülés végzi a legtöbb munkát a védelemmel és kényelemmel kapcsolatban, de a fejtámasz nem megoldótt.

Miért gondolom azt, hogy a fejet mégis jó lenne megtámasztani valahogy alvás közben? Hogy az a legbiztonságosabb, ha a gyermek az autósülésben függőleges pozícióban van? Egy nagy adagnyi autósülés tesztet néztünk végig a neten és abban kivétel nélkül mindig függőleges pozicióban voltak a tesztbábuk beültetve. Sohasem úgy tesztelték az autósüléseket, hogy a gyerek félig kidőlve aludt az ülésben.

Az autóban a gyermeket elsősorban az autósülés védi a balesetek során (meg a szülő azzal, hogy defenzíven vezet), így nem mindegy, hogy hogyan ül az autósülésben a gyermek.

Legközelebb mutatok egy autósülés tesztet, hogy megnézhesd, hogy mi történik egy sajnálatos ütközés során a tesztbábuval.

Közzétéve:

183 napos HYGI kulacs teszt

10 kulacsnak szeptember 1-től megváltozik az élete.

Ennek a 10 kulacsnak szeptember 1-től 183 napon át minden nap bizonyítani kell, hogy méltó arra, hogy egy kisiskolás minden napjait szolgálja.

Indul a 183 napos HYGI kulacs teszt!

Megkértünk 10 családot, hogy a 2017/2018-as tanévben, egész évben használják a Hygi kulacsot és rendszeresen küldjenek róla véleményt, visszajelzést.  Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire terhelhető a kulacs és valóban olyan tartós anyagból készülnek-e, mint ahogyan azt a gyártó állítja.

A 10 család önként jelentkezett egy hirdetésre, 5 fiú és 5 lány kisiskolást választottunk ki. Van köztük olyan, aki most kezdi az első osztályt és van olyan is, aki ebben az évben fejezi majd be az alsó tagozatot.

 

 

Ebből a kollekcióból választottak a tesztelők

 

 

Minden hónapban egy adatlapot fognak kitölteni a kulacs állapotára vonatkozóan és a véleményüket is megosztják, melyet az FB oldalon mindenki olvashat majd.

HYGI KULACS FB OLDAL – Katt ide az oldal eléréséhez.

Azért HYGI (ejtsd: higi) kulacs ez a kulacs, mert olyan tisztaságú, szűz polipropilén anyagból készül, amiből az orvoslásban / gyógyszeriparban felhasználásra kerülő termékek is készülnek. Pl. speckó tégelyek, tárolók. Nem oldódik ki belőle semmilyen egészségre ártalmas anyag.

Legközelebb bemutatjuk, hogy mely kulacsokat választották a kisfiúk és a kislányok.

Közzétéve:

3 TIPP, hogy szeptember 1-én beérj a munkahelyedre

3 tipp, hogy beérj

Szia!

Augusztus vége van, lassan itt a nyár vége. És kezdődik a suli.

Ha még vagy már nincs sulis gyereked, akkor is érezhető, hogy elkezdődött az iskola, mert újra vannak reggeli forgalmi dugók.

Adunk 3 tippet,

ami működik, legalább az egyik próbáld ki.

TIPP1: azonnali forgalmi adatokhoz töltsd le a WAZE applikációt a telefonodra. Megmutatja az összes kerülő utat és időben beérsz a munkahelyedre.

TIPP2: triviális, de kelj fel fél órával hamarabb. 🙂 Ehhez állítsd be az ébresztőt.

TIPP3: mindent készíts elő augusztus 31-én este. A ruhádat, a táskádat (a gyerekekét is), a papírjaidat és a tízórait.

Tízórai csomagoláshoz itt találsz termékeket, amikbe 19 másodperc alatt be tudod csomagolni a tízóraikat és nem folpack.

Kellemes iskolakezdési időszakot!

Közzétéve:

Hosszú autós utak, oh, de nem szeretlek!

hosszú autós utak

Hosszú autós utak kényelmesen?

Ez persze nem igaz, akkor, ha gyerekek nélkül utazunk.

De a gyerekes hosszú autós utak egészen egyszerűen képesek felőrölni egy teljes idegrendszert pár óra leforgása alatt. Éppen ezért, mikor a gyerekeink nagyon kicsik voltak, akkor éjszaka utaztunk. Csend volt és nyugalom, senki sem nyikkant meg egész úton, lehetett haladni.

Ennek persze hátulütője, hogy reggelre mind a ketten iszonyú fáradtak voltunk, mert ugye mi nem aludtunk az éjjel, hanem vezettünk. Mi akkor ezt éreztük megoldásnak.

 A baráti beszélgetések a szülőtársakkal gyakran mennek át licitálásba, hogy ki szendvedett jobban az utazás során, és az elmúlt években egész jó kis gyűjteményt sikerült összeszedni.

  • egész úton a kis lábát kellett fogni (képzeld el a kicsavart karodat órákon kereszül), különben üvöltött a gyerek
  • minden vizet beleöntött az autósülésbe és nem szólt
  • csak Beatles-t lehetett hallgatni, különben nyöszörgött a gyerek, hogy a másik dal nem jó

A legextrémebb sztori, amit valaha hallottam…

De a kedvencem az, amikor a szülők megálltak az út szélén és tartották a gyerek fejét, hogy ne billenjen előre folyton az ülésben, miközben alszik. Én ennél furcsábbat még soha nem hallottam, bevallom.

 

Ez nem az a kisfiú, ez csak egy fotó, hogy jobban el tudd képzelni. 🙂

Ha van neked is rém-sztorid vagy olyan képtelen helyzeted, ami már szinte nevetséges, akkor írd meg nekünk, hadd nevessünk mi is. 🙂

napup [kukac] komforte [pont] hu

 

Közzétéve:

Rost? Most! – Megmondjuk, mi fán “terem” a rost!

Rost? Most! Hogyan tápláld a gyermekedet rostban dús ételekkel?

Rost? Most!

Rost? Most! Hogyan tápláld a gyermekedet rostban dús ételekkel?

Mindenki tisztában van vele: a sport, az egészséges táplálkozás, a tisztálkodás vagy akár a rendrakás olyan szokások, amire hatással vannak ugyan a külső motiváló tényezők (egy kitartóan pörölő anya, ugye?), de sokkal fontosabb, hogy valahogy belső meggyőződéssé, önállóan meghozott döntéssé váljon a dolog, mert akkor szinte „magától megy” az egész.

Addig azonban, amíg egy gyermeknél kialakul például a helyes táplálkozás iránti vágy, igény, sok-sok trükkre van szükség. Biztos te is ismersz pár gyümölcsevéssel kapcsolatos fifikát. Vagy rostokban gazdag ételek fogyasztására rábeszélő taktikát… ugye? Sejtettem.

Mindez persze azért van, mert egy anya tudja, mi a jó a gyereknek, nem csak rövid-, de hosszú távon is. A rostok fogyasztása például segít megelőzni a székrekedést, amitől sajnos nagyon sok felnőtt is szenved. Ezért fontos a rostok és megfelelő folyadékmennyiség elfogyasztása. Addig, amíg szokássá nem válik egy gyermeknél, az anya felelőssége, hogy ezek beviteléről gondoskodjon. Na jó, de hogyan? Először nézzük meg, mik is azok a rostok?

Mik a rostok?

Rostban dús ételek például a

  • zöldségek
  • gyümölcsök
  • teljes kiőrlésű gabona
  • lencse
  • diófélék és magvak

Nem árt azonban tudni, hogy a rostok negatív hatással is lehetnek a kicsi bélrendszerére, például puffaszthatja a beleit.

Hányféle rostot ismerünk?

Bizony sokfélét. A vízben oldódó (pektin, növényi gumik és gyanták) és a vízben oldhatatlan (cellulóz, hemicellulóz, lignin) rostokat. A vízben oldódó rost, amely többek között a rizsben, burgonyában, citrusfélékben található, megköti a folyadékot és géllé alakul, ez pedig biztosítja a megfelelően formált széklet kialakulását az emésztőrendszerben.

A vízben oldhatatlan rost, amely többek között a zellerben, a diófélékben és a zabban található, növeli a széklet térfogatát és megkönnyíti a beleken való áthaladását.

Hogyan tápláld helyesen, rostban dúsan a gyermeket?

  • A reggeli tápszer vagy anyatej után tízóraira adj a kicsinek teljes kiőrlésű margarinos kenyeret, uborka, paradicsom, paprika kíséretében, de kínálhatsz müzlit tejjel vagy gyümölcslével.
  • A zabkorpa vagy búzakorpa is jó rostforrás lehet: naponta egy kiskanállal tégy joghurtba, főzelékbe, vagy szórd vajas kenyérre! (A gabonafélék közül a búzakorpa a leggazdagabb rostokban: félcsészényi 10 (!) grammot tartalmaz.)
  • Ebédre főzz egy könnyű főzeléket vagy tartalmas levest.
  • Kerüld a rántott dolgokat, a sajtot és a tésztát is! Székrekedés esetén a banán és az alma sem jó ötlet!
  • Ha szereti a gyermek, készítsd el változatosan a káposztát (paradicsomos káposzta, kelkáposzta főzelék) vagy a hüvelyeseket (zöldbabfőzelék, borsóleves, lencsefőzelék).
  • Uzsonnára kaphat egy kis gyümölcsöt, például körtét vagy barackot, szőlőt, narancsot, mandarint, szilvát, aszalt szilvát (ezek segítik az emésztést).
  • Csinálj neki „hasznos nasit”: a pattogatott kukorica szintén ajánlott, ha rostdúsan akarod táplálni a gyermekedet!

Rost? Most! Hogyan tápláld a gyermekedet rostban dús ételekkel?

Közzétéve:

Mondd, gyerekem, iszol te eleget? – 7 tipp, hogy a válasz igen legyen.

Mondd, gyerekem, iszol te eleget?

A gyerekeket gyakran kínozza iskola-undoritisz. Képesek végtelen panaszáradatot zúdítani az ember lányára, csak, hogy ne kelljen elindulni otthonról egy hétfő reggel, vagy egy matekdoga előtt. Persze, egy anya rögtön ráérez, mikor színlel a gyereke, és mikor higgye el, amiről a gyerek panaszkodik.

Mondd, gyerekem, iszol te eleget?

A vissza-visszatérő fejfájás például egy olyan dolog, amire figyelni kell, mert noha azt mondják, jellemzően nem szervi ok áll a gyermekkori fejfájás háttérben, kivételes esetekben komoly oka is lehet ennek a tünetnek.

Az egészen súlyos okokon (szemészeti probléma, arcüreg- vagy agyhártyagyulladás és vérnyomás probléma) át a legszokatlanabb okokig (egyes gyógyszerek mellékhatása, fejsérülés, kialvatlanság) bármi húzódhat a háttérben. Mindenképpen ki kell vizsgálni a dolgot, mert lehet, hogy nem öröklött migrén, pszichés problémák vagy rövidlátás az ok, hanem „csak” dehidratáltság, vagyis, a nem megfelelő folyadékbevitel, amin kis praktikákkal tudunk változtatni.

Hogyan tudsz segíteni?

7 tipp, hogy hogyan segítsük a gyermekünket megfelelő mennyiségű folyadékhoz:

  • Vegyünk neki tetsző, vidám, mintás, környezettudatosan előállított kulacsot! (Legyen BPA mentes, főleg, ha forró italt is teszel bele!)
  • Legyen szem előtt a víz! Tedd ki az asztalra a kulacsot, de egy kancsó víz, tea vagy limonádé is kerülhet mellé!
  • A gyerekek szeretik a kütyüket. Tölts le egy applikációt, mely időnként figyelmeztet az ivásra – majdnem olyan, mint egy verseny, amit a gyerekek szintén szeretnek, szóval, ezt is élvezni fogják… előbb-utóbb.
  • Igyál a gyerekkel! Ha a csaphoz mész, kínálj neki is innivalót!
  • Ízesítsd gyümölcsökkel, uborkával, citrommal, édesítővel a vizet! Egy limonádé, lássuk be, sokkal jobban esik, mint a tiszta víz!
  • Főzz ebédre levest, vagy csinálj egy jó hideg gyömölcslevest egy-egy nyári napon!
  • A lédús gyümölcs is jó megoldás, szedjétek együtt, egyétek együtt, dolgozd fel úgy, ahogy neki is ízlik (smoothie, limonádé, egészséges fagyi, tea, hűtve, vagy növényi tejszínhabbal díszítve)!

Közzétéve:

Biobaba? Ökokamasz?

Biobaba? Ökokamasz?

Biobaba? Ökokamasz?

Biobaba? Ökokamasz? Hogyan neveljünk környezetére odafigyelő gyereket?

Biobaba? Ökokamasz?

Talán azt hiszed, az, ha te környezettudatosan cselekszel (például bio cuccokat veszel a piacon, és mosható pelenkát használsz), elég ahhoz, hogy a gyermek jó példát tanuljon… Nos, valóban fontos, hogy lásson szelektív hulladékgyűjtőt, esetleg komposztálót a kertben, viszont sose kérjetek eldobható zacskót a bevásárláskor… de ez nem elég.

Hiszen honnan tudná, hogy mi alapján választod ki a tisztítószereket a boltban, vagy miért nem dobod el a papírt az utcán, esetleg miért veszed ki és szárítod meg a magokat a zöldségből?

Mondd el, miért!

A cselekedetek mellett fontos, hogy egyszerűen, világosan kommentáld is, mit miért teszel. A gyermek életkorának megfelelő magyarázatok elmélyítik a látottakat: míg kicsiként elég annyit mondanod, a papírt ide tesszük, a műanyagot meg oda, addig egy nagyobb gyermeket már érdemes beavatni az újrafelhasználás fontosságába. Egy kicsinek még elég annyi, ha tavasszal új fákat és bokrokat (lakás esetén fűszernövényeket vagy akár szobanövényt) ültetünk együtt, és annyit mondunk, így szépül a kert/erkély, míg pár év múlva együtt nézhetünk utána, mekkora légszennyezéstől szabadít meg minket egy nagy fa lombja.

Minta és motiváció

Ha a tetteket és a magyarázatot összehangoltuk, és otthon már meg az együtt kertészkedés, szelektív hulladékgyűjtés, és a vásárlások, ismertesd meg a gyermeket más „sorstársakkal” is, azaz olyan közösségi kertekben bóklászókkal vagy természetvédő csoportokkal, akiknek hasonló az életmódjuk. Egy nagyobb gyereknél fontos, hogy másoktól is lásson környezettudatos életmódot, és ne tartsa a szülőket ufónak. Egy öko családi nyaralás, esetleg egy vadregényes helyen megszervezett gyerektábor örök élményt nyújt, és túlmutat a szűk családi körön, ami nagyon fontos.

Ha azt szeretnéd, hogy gyermekednél életformává váljon a környezete szeretete, tisztelete, védelme, nagyon fontos, hogy megtaláld a jelleméhez leginkább illő aktivitásokat. Kalandvágyó? Keress egy cserkészcsapatot, vagy egy erdőjáró-túrázó közösséget, ahol kisebb túrákat csinálhattok együtt. Szöszmötölős? Adj neki kertészkedős feladatokat, vagy menjetek el csipkebogyót szedni, gombát keresni, esetleg szemetet szedni! Úgy tűnik, csak a sport érdekli, semmi más? Egy lovas táborban vagy egy kajakozós napon is többet tanul a természetről, mintha a négy fal között nézné a tévét.

A lényeg, hogy ne add fel, és persze semmit nem szabad erőltetni! 

Biobaba? Ökokamasz? – Ne izgulj, menni fog!

Közzétéve:

Tapas-talat – a legmenőbb spanyol helyek, nem csak a fővárosban

A magyar nők szépek. Nyilván nem mindegyik. Az olaszok hangosan beszélnek és hevesen gesztikulálnak. Természetesen nem az összes. De ne tagadjuk: szeretjük a sztereotípiákat. Mert meggyőződésünk, hogy csak kialakult valahogy az a kép egy nemzetről, nem? Van abban igazság, hogy a svédek hidegek, a spanyolok meg forróvérűek… mert, ha azt mondom, spanyol, még a szívem is hevesebben dobog, az tény.

Az első, amit lelki szemeim előtt látok, egy sötét hajú nő, amint éppen forró táncot lejt, hatalmas mosollyal. Aztán persze biztos van közöttük olyan is, akinek nincs vadító hajtengere, nem venne fel pirosat soha, és a táncparkettet inkább gyújtósnak használná.

 

Ezeken a dolgokon töprengtem, amikor spanyol éttermek – na jó, stílusosabban: bárok, táncos helyszínek – után kutattam (minden évben felfedezek magamnak egy-egy népet, megkóstolom ételeiket, olvasok róluk…). Felfedező túrám végén arra jöttem rá, hogy… na, de ezt majd később.

 

Vicky Barcelona. Azon csodálkoztam, hogy az ajtóban nem kértek útlevelet. Belépve egy teljesen új világ fogadott – félre bú, jöhet a risza-risza, a kellemes ízek, a jó italok, és bármi, ami még öt perce aggasztott, az kint maradt a VII. kerületi Dob utca kövén. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon fontosak a látogatói vélemények. Ezért ezt is elolvastam, mielőtt ellátogattam a Vicky Barcelonába. „Gondoltam, a barátaimmal betértünk erre a fantasztikus helyre. Fergeteges hangulat, kellemes környezet, finom ételek, csinos lányok. Rendkívüli estét okoztatok nekünk – először, de biztos nem utoljára!” Hmm, ígéretesnek tűnt. És hasonló véleménnyel tértem haza én is. (Még arra is gondoltam, hogy megtanulok táncolni… de ezt hamar kivertem a fejemből!)

La Nube. Családi kávézó és tapas bár. Isteni kávé, ami cukor nélkül iható, és finom! Spanyol-magyar házaspár és jófej munkatársak, befogadóak, tehát kutyával is érkezhetsz. A lilahagymás-juhsajtos tapast ki ne hagyd, mert megbánod. Tényleg.

Padron. Azt írják: „Rövid idő alatt a törzshelyünkké vált a Padron, nem is kérdéses, a legjobb tapas bár az országban.” Nem semmi elismerés. No, hát akkor indulhatunk is. Na, de a Horánszky utcába, a VIII. kerületbe? Elég bizarr. Hát, valóban nem hozza a klasszikus spanyol hangulatot, na de a látvány miatt azért nem fordulnék ki feltétlenül egy étteremből… Maradtam. Nem bántam meg: a kiszolgálás szuper, az ételkínálatból maximális hozzáértéssel segítettek kiválasztani az ízlésemnek legmegfelelőbbet… Itt fogalmaztam meg magamnak: meg kéne tanulni spanyolul!

Andalgo Deli. Édes kis hely a Madách téren. Egy csepp Spanyolország. Csemegeáru, borbár és kávézó mindazoknak, akik fel akarnak töltődni a dübörgő, büdös-zajos fővárosban.

Tio. Persze, nem csak Budapesten kóstolhatunk bele az ibériai gasztronómia különlegességeibe, hanem például Győr szívében is. Hát, azt kell mondanom, a tulajok semmit sem bíztak a véletlenre. A Tio egy igazi mediterrán hangulatú, 60 fő befogadására alkalmas étterem, melyhez panzió és mesebeli kert is tartozik. A panzió öt, egy- és kétágyas szobával, szobánként külön fürdőszobával várja a vendégeket.

Vitrin Kávézó és Sörkert. Szegeden, a Dóm közelében. Hát hol máshol lenne teljesen környezetbe illő egy kiülős , lazulós, spanyolos hely, mint a napfény városában, Szegeden? A design inkább modern, de a fákkal övezett terasz kifejezetten hívogató egy nyáresti beszélgetéshez vagy egy ismerkedős randihoz. A hely nem csak spanyol, de olasz és magyaros ízvilágú ételeket és italokat is kínál.

Zalaco Bisztró. Zalaegerszegen, a Mária Magdolna templom tőszomszédságában bújt meg ez a kellemes hely. Nagyot merítettek a tulajok, mert a magyar és spanyol ízek mellett amerikai specialitásokat is megtalálunk az étlapon. Tehát lepényeket meg hamburgereket is. Nem baj, mert így is jó véleményeket kapott az oda ellátogatóktól. „Kellemes hely Zalaegerszeg szívében. A kiszolgálás mindig udvarias. Az ételek kiválóak. Mindegy, hogy levesekről, főtt ételekről, pizzáról vagy lepényekről gondolkodunk, mindegyik jó választás. A süteményeket külön kell említeni, mivel ritkaság számba megy az ízük és minőségük.” Jól hangzik, ugye?

Palapa. Szentendrén kevés utcáról vagy épületről lehetne elmondani, hogy nem hangulatos, bájos, mediterrán, és hívogató. Szóval, ha azt írom, ez a borostyántól roskadó, jó zenét árasztó kis hely „hangulatos”, végül is semmi különlegeset nem mondtam. Szóval nincs más hátra: ide el kell látogatni. Én személy szerint bőrönddel mentem volna már az előzetes „csekkolás” után is – maradnék egy hétre, mondjuk… Kinézetre mondjuk főleg mexikói vonal, de ezzel sincs semmi baj, a lényeg a pezsgő, otthonos, derűs légkör és pikáns ízek. Hatalmas adagokat adnak, szóval, vendégszeretetből nincs hiány, ráadásul az ételek és italok minősége is kiváló!

…ott tartottam, hogy sztereotípiák. Nos, lehet, hogy a spanyolok nem forróvérűek, táncoslábúak, napsütötték általánosságban, de azt a kis gaszto-túrám végén bizton állíthatom, hogy pazar nemzeti ételeket készítenek, italaik vendégmarasztalóak, és éttermeik derűt árasztanak. Aztán lehet, hogy ez is csak egy sztereotípia. De a legjobb fajta.