Kifejezetten tartós, hulladéktermelést csökkentő háztartási termékeket és  prémium babagondozási eszközöket kínálunk.

Könnyen megtanulható házimunka gyerekeknek

A gyerekek és a rendezett ház fogalma gyakran nem említhető egy lapon. De a valóságban a gyerekek igenis megtaníthatóak pár alapvető rendrakási praktikára, amik segítenek abban, hogy a házban többnyire rend uralkodjon.

mosás ées teregteés

Mosás és teregetés

Már a két éves gyerekek is képesek kiválogatni dolgokat. Sőt, tulajdonképpen még élvezik is, játéknak fogják fel a feladatot. Szétválasztani a sötét mosnivalót a világostól, igazán nem megterhelő. Kisgyerekek besegíthetnek a kimosott ruhák elrakásában, mindenki próbálja meg berakni a saját tiszta ruháit a saját szekrényébe. Vagy segíthetnek adogatni a teregetni valókat. Iskoláskorú gyerekek képesek a ruhadarabok összehajtogatására is, a 8-10 évesek pedig már a mosógépet is berakhatják, persze kezdetben szülői felügyelet mellett.

mosogatás és törölgetés

Mosogatás és törölgetés

Ismét egy olyan házimunka, amit igen gyakran kell végeznünk. Ha a gyerekünk tud segíteni nekünk a mosogatásban, az sokban megkönnyítheti a terhünket. Tanítsd meg a kézi mosogatást és ha van mosogatógép, akkor a gépi mosogató használatát is. Kezdetnek megtaníthatod a törölgetést. Együtt sokkal hamarabb kész a mosogatás és törölgetés (persze nem rögtön a legelején, amikor legalább kétszer annyi időbe fog tartani, mintha egyedül csinálnád).

beágyazás

Beágyazás

Nem bonyolult, könnyen megtanítható és a szoba látványát nagyban feldobja, ha az ágy rendesen be van vetve. Mutassuk meg, hogyan kell bevetni az ágyat! Ha van rá igénye, hagyjuk, hogy a gyerek határozza meg, hogy hová rakja a párnát, vagy a plüssállatokat. Ne használjunk túl sok ágyneműt, csak ami tényleg szükséges.

seprés

Seprés

Egyszerűnek hangzik, hiszen csak egy seprűt kell a padlón húzogatni. De a megfelelő seprés azért mégsem ilyen egyszerű és igényel némi gyakorlatot. 7-8 éves gyerekek már meg tudnak tanulni megfelelően felseperni, a kicsik pedig megtanulhatják, hogy hogyan kell tartani valakinek a szemetes lapátot.

felmosás

Felmosás

Nagyobb gyerekeknek már érdemes a felmosást is megtanítani. 9-10 éves korban már el tudják sajátítani a felmosás csínját-bínját. Tanítsd meg, hogy milyen legyen a felmosó víz, hogy hogyan kell kicsavarni a felmosó fejet és hogy melyik típusú padlót hogyan kell felmosni (pl. a parkettát lehetőség szerint ne áztassa el).

rendrakás

Rendrakás

Már egész kicsi gyerekeket, 2-3 éveseket is meg lehet tanítani arra, hogy a nap végén (vagy akár a nap folyamán többször is) elrakják a játékokat a helyükre. Minden játéknak legyen helye a polcon vagy egy dobozban. Tanítsuk meg a gyereknek, hogy amivel már nem játszik, azt rakja vissza a helyére. Így mindig lesz hely arra, hogy egy újabb játékkal tudjon játszani. Segítsünk nekik pakolni, csináljuk együtt.

 

Eredeti cikk átdolgozása és fordítása: http://housekeeping.about.com/od/involvingfamily/tp/10-Cleaning-Skills-Your-Kids-Should-Learn.htm

Újdonságaink

További blogcikkek

Full műanyagmentes termékek

Sokunknak fontos, hogy műanyagmentes termékeket használjunk, mert így kevesebb olyan hulladékot termelünk, ami sokáig a

Szoptatós párna infografika

Bevallom, hogy én rajongok az infografikákért, a dolgok tényszerű, faék egyszerűségű bemutatásáért. A szoptatós párna