A futó, ha iszik
Vigyázz, kész, ivás!
„Mi ez a szütyő nálad?” – cukkoltak futótársaim első félmaratonom előtt. „Hátöö, benne van a telefonom meg a szőlőcukrom.” – védtem meg a hátamra feszített egyszerű kis hasitasit. „Telefon van minden utcasarkon, szőlőcukrot meg adnak a frissítőpontokon!” – kacagott ki végül a kis csapat, majd elindult mindenki a rajtzónájába.
Szégyen vagy nem szégyen: évekig egy kisebb túlélőkészlettel futottam. Csak én tudom, hogy miért volt rá szükségem. Három évtizeden át nem sportoltam. Aztán elkezdtem futni, és bele is szerettem, pedig az anyagcserém akkor még olyan cudar állapotban volt, hogy a vércukrom rendezése – tehát szőlőcukor – nélkül a második kilométeren többször elhánytam magam. Még az első 21 km-es távomra is vinnem kellett a fehér tablettácskákat, mert a második kilométernél ott ólálkodott a róka…
Amúgy meg nem vagyok fura. Mások például el sem tudnának indulni folyadék nélkül. Vagy úgy, hogy előtte nem mentek el pisilni. Nem találkoztam még olyan futóval, akinek ne lett volna valami kis „bogara”.
Ki hogy pótolja a folyadékot?
A vízmániások a legfuribbak. Hiszen ők nem bízva abban, hogy kibírják a kiszemelt távot ivás nélkül, vagy, hogy lesz valahol egy kút, versenyen pedig egy frissítőpont, ők bebiztosítják magukat. Láttam már fél literes PET palackot szorongató futót, de eggyel fifikásabbat is: aki kézre eső, mini súlyzó alakú egyszer használatos ásványvizes üveggel a kezében szaladt. Gondolom, úgy vannak vele, hogy ha teher számukra, vagy elfogy belőle a víz, akkor eldobják… egy környezettudatos futó azonban ilyet soha nem tenne!
Mások két kisebb adag vizet tartanak az erre kialakított övükben. Nos, ez a korábban említett okokból nálam szóba sem jöhetett: ha bármi elszorította a hasamat, hamar jött a rosszullét. Ezekből a kulacskákból is kifogy a víz, de nem eldobhatóak. Főleg túrázók és terepfutók használják ezt a sporteszközt.
A legizgalmasabb számomra a hátizsákba rejtett vizes tasak, melyből egy hosszú-hosszú szívószálon keresztül lehet kiszippantani a tartalmat. Azaz a hátadból iszol. Egy olyan szivárgásmentes tasakot kell elképzelni, mint a vérvételnél látott zacsi, már bocsánat az összehasonlításért. Ezt a nagyszerű találmányt is főleg terepfutók használják, de mondjuk láttam már aszfaltos versenyeken is. Személy szerint ezt tartom a legpraktikusabbnak, hiszen szabadon mozoghat a kéz, nem kell semmit tartani – a hátamon lötyögő víz hangjához és érzetéhez azonban minden bizonnyal hozzá kell szokni…
Én olyan vagyok, mint a szaharai tevekaraván, csak a púpomat nem a hátamon hordom… azaz (sajnos) nagyon jól bírom ivás nélkül (persze, valószínűleg a szervezetem szenved, de ez egy másik cikk témája lehetne…). Nekem egy-egy hosszabb versenyen bőven elég egy fél pohár vizet elkortyolnom, és robogok is tovább.
Most azonban eldöntöttem: inni fogok. Vizet. A dehidratált ember, főleg egy szomjazó futó ugyanis nagy veszélyben van: a keringése összeomolhat, a teljesítménye is romlik, a fájdalomküszöbe is alacsony… Következő versenyemen kipróbálom a Hygi penészmentes kulacs víztartómat, és beiszom magam a célvonalon!
Szurkoljatok!
(Timi anyu)
