Posted on

Ami a szendvicsből megmarad: szeretet, morzsák

szendvicsek

Ami a szendvicsből megmarad: szeretet, morzsák

Szerintem a lusta emberek a legkreatívabb feltalálók. Biztos vagyok benne, hogy például a mozgólépcsőt, az elektromos habverőt és a motorcsónakot is valami megmozdulni is rest elme alkotta meg. Mondjuk, így utólag azért én is hálás vagyok nekik. A szendvicsek „feltalálója” sem volt éppen egy pörgős figura: azt mondják, Sandwich grófja, John Montagu annyira szeretett kártyázni, hogy fel sem állt az asztaltól – inkább kéretett két kenyérszelet közé rejtett húst, amit gyorsan bekaphatott, és még a keze sem lett zsíros. Szóval, azért sem kellett megmozdulnia, hogy megmossa.

A szendvics azóta számtalan formában és ízben vált világhírűvé és közkedveltté: hiszen gyorsan elkészíthető, kis helyen is elfér, könnyen szállítható, laktató, és ki tudja, meddig sorolhatnánk az előnyeit. Fogyasztható uzsonnaként, de egy gazdagon megrakott szendvics akár főételként is megállja a helyét.

Ha gyermekednek készítesz laktató szendvicset, nincs könnyű dolgod. Mert kicsiként nem szeretnek ezt-azt (és képesek ízekre szedni bármit, hogy azt az egy összetevőt kikapargassák – vagy csak egyszerűen kiköpik a nem kívánt falatkát), nagyobbként meg már cikinek tartják, ha anyuci gondosan összeállított, aranyos kis útravalója kerül elő a tatyóból. Szóval, okosnak kell lenned, és ki kell játszano…. ömmm, akarom mondani alkalmazkodnod kell csemetéd igényeihez.

De mit lehet variálni egy szendvicsen? – kérdezed.

Nos: a formán, az ízeken, és a színeken. Ez így mondjuk rögtön elég is, nem?

A válogatós kicsik esetében főleg a formára helyezhetsz nagy hangsúlyt: egy tésztaszaggatóval kivágott macifej alakú párizsi rögtön szimpatikusabb, mint egy „sima”. Nem? (Nem, de hagyd rá, hogy az.) Ha megrémül a túl nagy adagoktól (például egy egész szelet sajt, nos, hát tényleg ijesztő, ugyebár?), csempéssz a szenyóba icipici falatokat. Jó választás lehet a sajt snack formájában, ami gyakorlatilag csak egy gyermekkézben éppen elférő hengerecske. A naaagy paradicsom helyett két koktélpari kerüljön a dobozkába, és máris nem tűnik legyűrhetetlennek a mennyiség.

Ha nem vagyunk „bento box szakértők” – azaz nem tudsz juhtúróból meg mákszemből szemecskéket rittyenteni a kenyérre, vagy hajnali hatkor nincs lelki erőd pandafejet rögtönözni a husiból, ne csüggedj. Jópofa villácskákkal, tompa végű, gyermekmintás szúrókákkal teheted kreatívabbá a szendvicseket… Egy kis cetlire meg nem olyan nagy kunszt egy szmájlit rajzolni, ugye? Viszont milyen nagy lesz az öröm, ha a gyerek megtalálja a csomagolásban!

A kamaszokkal mindig „gond” van.

Nekik minden ciki, ami az élet esszenciális velejárója. Anya, apa, kocsi, kaja, és ja, néha még maga az evés is ciki. Pff. Ennek ellenére persze legyen meg minden, mert anya jó, ha ki kell vasalni egy inget. Apa is megfelel, ha görkorit kell szerelni, és öreg járgányotok se olyan gáz, ha az éjszaka közepén valamivel haza kell őt fuvarozni… Meg persze kaja is kell, és ha már választani lehet, akkor persze inkább valami szenyó, mint tökfőzelék fasírttal! Szóval: a szendvics itt is jó megoldásnak látszik, a kérdés, hogy mi legyen benne. Ha eddig nem érted el, hogy a kölyök egészségesen táplálkozzon, akkor van egy rossz hírem: most sem fogod. Persze, próbálkozni lehet, sőt kell.

A fehérkenyér úgy robog át a szervezeten, mint a deles gyorsvonat Muzsajröcsöge-alsón, szóval, inkább a teljes kiőrlésű verzióból érdemes megtalálni azt a középutat, amelyet még a csemete is megeszik, de ami még valóban fogyasztható és szín alapján is „normálisnak” tűnik.

A csomagolás (is) legyen menő

Apropó, szín! A tésztákat, pitákat, kenyereket, bagetteket színezheted természetes alapú szinezékkel (cékla, spenót), amitől, ha jól kísérletezed ki a mennyiséget, jópofa színes szendvics-alapanyagokat kaphatsz. Még akár menőnek is tarthat egy zöld vagy egy pink szendvicset. Egy a lényeg: kérd ki a véleményét, és ne lepd meg őt szélsőséges megoldásokkal egy „gyanútlan” hétköznapon – nem fogja értékelni, sőt.

Tegyél a szendvicsekbe dupla adag húst és sajtot. A saláták, zöldségek, meg bármi, ami kilóg, csöpög, és nem lehet lazán, „égés nélkül” megenni, jobb, ha kimaradnak a suliba csomagolt szenyókból! Viszont egy jó szósszal (vagy vaj helyett használt alapkrémmel) érdemes a kedvére tenni, abba pedig akár extra tápanyagokat is belecsempészhetünk (például apróra zúzott tojást, ha már „rendes” formájában nem eszi meg)! A csomagolás legyen menő, ha kamaszod van, végképp elfelejted a cuki formát, a kedves üzeneteket – a „szeretetmorzsákat” ilyenkor leseprik a kenyérdarabkákkal együtt.

Szendvicscsomagolás,  a szendvics új ruhája -kollekciók

De ne gondold, hogy munkád hiábavaló: a szeretettel készített ételek nem csak a testet, de a lelket is táplálják! Érdemes hát korán kelni, és fáradozni értük, hidd el, sok év múlva is megemlegetik majd anya szendvicseit!