Nem „tök”mindegy, mit ünnepelsz!
Nem „tök”mindegy, mit ünnepelsz!
Sokszor egészen elképesztő dolgok lesznek divatosak. Parókák, melyek alatt annyira viszket a fejbőr, hogy az uraságok pálcával vakargatják a fejüket. Fűzők, amelyek úgy elszorítják a lányok derekát, hogy azok ájultan esnek össze – de semmi baj, mert erre az esetre mindig van valakinél repülősó… De divattá lett még a csont sovány modell is, akit kamaszlányok milliói bálványoznak és utánoznak, néha egészen a halálig koplalva. Nemrég pedig bekúszott az életünkbe a Halloween: a szellemek, a sötétség és a félelem ünnepe.
Érdekes, nem? Minden elkövetünk, hogy porontyunk ne féljen a sötétben, ne álmodjon rosszat, nyugi meséket mormolunk neki, miközben szinte kézen fogva vezetjük át Álomországba… aztán jön egy hóbort, egy ünnep, mely gyakorlatilag a félelemkeltés majdnem minden eszközét felvonultatja, és mindenki bekattan. Már az oviban is feketébe öltözős, hatalmas pókokkal meg rémisztő fejekkel dekorált „bulikat” tartanak, a szülők és az óvodapedagógusok pedig lelkesen-kevésbé lelkesen, de áldoznak a Halloween oltárán – pénzt, időt, energiát. Miért ne, olyan jó buli, nem kell mindent annyira komolyan venni!
Nem kell? Hát, akkor nézzük meg, mit is ünnepelünk Halloweenkor, honnan ered ez az ünnep? Egy vélekedés szerint a kelta papok (a druidák) a megfélemlített embereket arra kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. (Más leírások szerint ilyenkor csak termény és állatáldozatot mutattak be a druidák, főként macskát.)
A töklámpás eredete
A töklámpás eredete sem éppen egy gyermekbarát történet. Egy ír legenda szerint egy szép napon egy részeges kovácshoz odament az ördög. Jack kérte, hogy még mielőtt elviszi magával a pokolba, másszon fel az ördög egy fára, és hozzon egy almát. Az ördög felmászott a fára, Jack pedig egy keresztet rajzolt a fatörzsre, mert tudta, hogy attól fél az ördög. Az ördög végül megígérte, hogy ha leengedi őt a fáról, gondoskodik róla, hogy a bűnös életű Jack ne kerüljön a pokolba. A kovácsot a halála után azonban sem a menny, sem a pokol nem engedte be. Részeges és bűnös élete miatt a menny kapuja záródott be előtte, a csínytevése miatt pedig az ördög haragudott meg rá. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Így kapott egy örökké izzó tűzcsóvát, melyet egy kivájt takarmányrépa belsejébe tett. Ezt a takarmányrépát váltotta fel Amerikában az ott termő és népszerű nagy, sárga tök, mely azóta is a Halloween egyik legfontosabb jelképe.
Elrabolt gyerekek?
A sátánisták ma is ezt a napot, október 31-ét tartják fő ünnepüknek, és Amerikában úgy tartják, sok eltűnt kisgyermeket a sátánisták rabolnak el okkult praktikájuk gyakorlásához, rituális gyilkosságokhoz. Mások szerint ilyenkor az élők és a halottak közötti határ elvékonyodik, ezért kell rémisztő jelmezekbe öltözve elriasztani a holtakat. Hogy ezt igaznak tartjuk-e vagy sem, jogunk van eldönteni. Az viszont vitathatatlan tény, hogy ez az ünnep régen is és ma is a halál szellemiségéhez kapcsolódott.
A kereszténység elterjedésével a pogány ünnepeket nem tiltották be (gondoljunk csak bele, hogyan is lehetett volna ezt kivitelezni?), inkább megpróbálták keresztény tartalommal megtölteni. Így a pogány halottkultuszról szóló ünnepet a halottakról, a feltámadás reményéről való megemlékezéssel kötötték össze. 835-ben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. A pogány és a keresztény szokások, hiedelmek „elkerülhetetlenül” keveredtek, annak ellenére, hogy a keresztények elvileg nem hisznek a babonákban és a hiedelmekben. A néphit úgy tartotta például, hogy ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek. Kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. (Ezeknek a biblikus hátterét sehol sem olvasható a Szentírásban, tehát egyértelműen hiedelmek, népi költések, fantáziálások).
Beszélnünk kell róla
Nos, pogány hiedelmek ide, keresztény szokások oda, a gyerekeknek mindenképpen beszélnünk kell a halálról, a félelmekről, az élet végéről. Nem mindegy azonban hogy mikor és hogyan. Ugyanúgy, mint amikor az élet kezdetéről, egy kisbaba foganásáról és születéséről beszélünk: mindig csak annyit, amennyit a gyermek be tud fogadni, amire rákérdez, ami érdekli. A Halloween egy ünnep, melynek szerintünk itthon nincs létjogosultsága, és a gyermekek között sem sok. Rájuk zúdít egy értelmezhetetlen, céltalan (sőt félrevezető) eseménysort, mely megfelelő magyarázat nélkül csupán egy – még csak nem is jó – időtöltés.
