Ajándék az ajándéknak – azaz mit vigyünk a babaváró babaköszöntő buliba?
„Jajj, köszönjük, de tényleg nem kellett volna!” – szabadkozik a legtöbb ember, amikor valakitől ajándékot kap. Az igazság azonban az, hogy ezt csak azok az éltesebb emberek gondolják őszintén, akik már mindent elértek az életben, amit csak akartak, és kezdenek felértékelődni értékes emberi kapcsolataik. A többiek viszont valószínűleg tényleg örülnek egy-egy ajándéknak, főleg, ha az hasznos, és még találó is. Például a legtöbb friss szülő (akinek fogalma sincs, mi is kell valójában egy újszülöttnek) boldogan fogadja, ha hasznos, és egyben esztétikus ajándékot kap tapasztalt barátoktól, szülőktől, kollégáktól.
Hazánkban is egyre elterjedtebb a baby shower, az az babaváró babaköszöntő összejövetel, melyet a születendő baba tiszteletére rendeznek, és amelyen elárasztják a leendő szülőket mindenféle babaápolási cuccal. Így ír a baby showerről (magyarul babaköszöntőről) a Wikipedia: „Régebben kizárólag a várandós édesanyának rendezték és csak nők vettek részt benne, mostanában azonban gyakran az apa és más férfiak is jelen vannak. Hagyományosan csak az első gyermek születésekor rendeztek ilyet, de az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy a többi, illetve az örökbe fogadott gyermekek számára is tartanak. Több kisebbségi csoport, például az afro-amerikaiak és az indiánok saját hagyományaikból is beépítenek részleteket az eseménybe. Gyakran rendeznek baby showert zsidók is, bár az ő hagyományaik szerint nem szokás a csecsemőnek bármit is venni a születése előtt.”
És, hogy mi is történik egy ilyen eseményen?
„A vendégsereg gyakran kisbabákkal kapcsolatos játékokat játszik, például igyekeznek megtippelni a gyermek nemét vagy a születése napját, megtippelik, mekkora az anyuka hasának kerülete (aki eltalálja, annak lesz legközelebb gyermeke), igyekeznek felismerni bébiételeket az íze alapján. Rendszerint süteményt is felszolgálnak. A szokások szinte családonként változnak: vannak, akik szívesebben rendezik meg a partit a szülés után; páran úgy tartják, balszerencsés a még meg nem született gyermeknek ajándékot adni, megint mások úgy vélik, a gyermek születése családi esemény és nincs szükség nyilvános ünneplésre.”
Egy biztos: ha van nagy felhajtás, ha nincs, a babalátogatáskor nem illik üres kézzel menni. És ha már vinni akarunk valamit, akkor az legyen valóban hasznos. Ilyen például a szoptatós párna, ami már a várandósság során megkönnyíti a pocak súlyát és kényelmes fekvést biztosít, a kisbaba születése után pedig betölti a szoptatási támasz szerepét.
Szoptatós párnáinkat és hozzá illő pelenkázó alátéteinket itt találod.
Ezek kímélik az élővilágot, a ruhádat, a mosógépedet, de nem kímélik a foltokat.
Ekcémás bőrű lányom ruháinak gondozása miatt kerestem olyan megoldást, ami
egészen biztosan nem okoz irritációt, ezzel plusz fájdalmat a lányomnak
teljesen kimosódik a textilből
határozottan nem vegyszer
nincs benne optikai fehérítő
megfelelő árfekvésű
és lehetőleg környezetkímélő
Így találtam rá az EcoEgg mosótojásra, és nekem első pillantásra szimpatikus volt.
Őrületesen eltér a megszokottól, ezért persze „furcsa, és ijesztő”.
Az ECOEGG európai gyártású mosótojásai kímélik a pénztárcádat és szeretik a mosógépedet. Éppen ezért nem akarnak kárt okozni benne, hanem szeretnék, ha minél tovább „lakhatnának” ugyanabban a mosódobban.
Van annyi változata, mint a hagyományos mosószereknek?
Jelenleg 1 féle kiszerelésben, 5 illatos és 1 illatmentes változatban kapható és van szipi-szupi utántöltője is, ami csak a gyöngyöket tartalmazza, a tojás burkolatát nem. A burkolat önmagában ÉVEKIG bírja a sok ide-oda gurigatást a mosógép dobjában, ugyanis 10 év garanciát a rá a gyártó.
70 darabos: 5 illattal, 1 illetmentesen
Milyen ruhákhoz jó az Ecoegg mosótojás?
Sok helyen csak a mosható pelenka mellé ajánlják és ezzel nincs semmi gond, hiszen a mosható pelenka a legjobb és legkíméletesebb, valóban vegyszermentes mosóanyagot igényli. Amikor azt írom, hogy vegyszermentes, akkor tulajdonképpen arra gondolok, hogy olyan anyagok oldják ki a szennyeződést a textilből, ami nem ártalmas, ha utána a textil a bőrrel – főleg bababőrrel – érintkezik.
Moshatsz fele fehér ruhát is és színes ruhát is. A színes ruhán nem hagy foltot, tökéletesen kimosódik a ruhákból. A fehér ruhákat nem sárgítja meg (ugyanakkor nem tartalmaz optikai fehérítőt, ami azt a ragyogó fehéres csillogást biztosítja, amit a reklámokban láthatsz).
Miből állnak a golyók?
Turmalin és mosószóda, ami tökéletesen mentes minden kőolaj származéktól, enzimtől, optikai fehérítőtől és foszfáttól. Ezek az összetevők össze vannak préselve golyó alakúra. A turmalin koptatja, csiszolja a mosószódából préselt golyókat (pellet).
Van érzékeny bőrű, vagy ekcémás a családban?
Az ekcémás bőrűeknek, érzékeny bőrűeknek erősen ajánlott! (nekik mondjuk a kímélő ápolószerekre pl. tusfürdő, testápoló is gondolniuk kell).
A mosótojás 15, 30, 45 és 60°C mosáshoz ajánlott maximum. Kézi mosáshoz is nyugodtan használhatod.
Mire kell figyeljek?
Az öblítő funkciónál sem szükséges eltávolítani a mosótojást, benne maradhat a mosás végéig.
Nekünk az a tapasztalatunk, hogy az 70 mosás adagja jóval hosszabb ideig tart, mint az 70 mosás. (Mi 5 gyermekre és 3 felnőttre mosunk, a mosógép igen gyakran megy.
Ja és a kedvencem az a kis táblázat, amin be lehet jelölni, hogy hány bevetésen van túl a mosótojás. Alig vártam, hogy egy újabb ikszet rakjak a karikába. 🙂
Aktuális ECOEGG mosótojás és kiegészítők kínálatot itt találod. És Ecoegg mosótojás vélemények is rendelkezésedre állnak.
A szoptatós párna használata hogyan mentette meg az életem? Céges ajándéknak egy szoptatós párna volt a meglepetés, mikor eljöttem szülési szabadságra, örültem neki, de nem tudtam mire való igazából.
„Tényleg kell a szoptatós párna? ” – kérdezheted. Íme egy személyes tapasztalat.
A szoptatós párna, amit kaptam hosszú volt és közepesen puha, finom plüss huzattal. Egy sárga, cicafej mintás darab, ami a mai napig megvan, igaz legalább egyszer újra kellett már töltenem.
Az első gyerekemmel alaposan megszenvedtem a szoptatást, kellő tapasztalat hiányában majd két hétig tartott, mire mindketten rájöttünk a helyes technikára.
Erőből csináltam, mert annyira akartam, hogy egyen a gyerekem, hogy oda se figyeltem arra, hogy én mit csinálok, csak arra figyeltem, hogy a gyerek mit csinál. Utólag talán ebben látom a legnagyobb hibámat. Ugyanis az egyik alkalommal, mikor szoptatáshoz készülődtem, nem tudtam leülni az ágyra, annyira fájt a hátam.
Kezdődik a szoptatós párna használata
A hátizom. De nem úgy, mint egy izomláz, hanem amikor beakad, vagy becsípődik valami ott hátul. Égett és fájt. El sem tudtam képzelni, hogy mitől, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem próbáltam venni az addig használt szoptatási pozíciót. Ekkor csordultak ki a fájdalom könnycseppjei és azt hittem, hogy kést forgatnak a derekamban. Akkor döbbentem rá, hogy rossz pozícióban szoptatok, és hogy meg fogok nyomorodni.
Most megfigyeltem magam és próbáltam kitalálni, hogy min változtassak. Először is észrevettem, hogy görnyedek, és a lábammal erősen próbálom tartani magamat. Hozattam egy zsámolyt, ettől szinte azonnal jobb lett, hogy nem kellett a lábammal tartanom magam. Utána éreztem, hogy a karom is feszül. Rájöttem, hogy végig a karomban tartottam a gyereket, hogy enni tudjon. Vagyis teljes erőből tartottam az amúgy is 4 kg-val született bébit.
Ekkor jöttem rá, hogy kell valami a karom alá, ami megemeli a babát úgy, hogy hozzáférjen a cicikhez, és egyben kényelmesen feküdjön. Kértem a nagy szoptatós párnát.
Férjem segített és elrendezte a hátam mögött és elöl is. Ráhelyeztük a kicsit és így mindkét kezem szabaddá vált, sokkal jobban tudtam segíteni a babának, hogy enni tudjon.
Azóta már több gyermeket is szoptattam és mindvégig nagy segítségemre volt a szoptatós párna használata, kiváltképp a terhesség utolsó két harmadában és a születést követő első pár hónapban.
Példa aszimmetrikus szoptatós párnára.
Milyen a jó szoptatós párna szerintem?
Tapasztalataim alapján a nagyobb szoptatós párna jobb, mint a kisebb, mert
jobban körbe ér és elöl, hátul támaszt
duci kismamáknak is ideális
a mindenhol túl széles párna nem jó, mert túl nagy és kezelhetetlen, túl sok helyet foglal el.
Az aszimmetrikus szoptatós párna jobb, mert
jóval szélesebb helyen tudja megtámasztani a gerincet
jóval szélesebb helyen támasztja ki a lábakat, tehát kisebb a nyomás a csípőn
jóval szélesebb helye van a babának, ezért biztonsággal használható 4 hónaposnál idősebb babák szoptatásához is, mert nem fog a baba legurulni.
iker babák tandem szoptatásához nélkülözhetetlen a széles párna
A csendes töltetű (szilikonizált szál – vatelin) párna fantasztikus, mert
csendes (!), gyakorlatilag hangtalan
nem megy össze a töltet
nincs szükség utántöltésre
antiallergén
mosható
JÓ TUDNI: a polisztirol gyöngy és a mikrogyöngy közötti különbség, hogy bár mindkettő ugyanabból az alapanyagból készül, a méretük nem azonos. A polisztirol gyöngy 2-5 mm átmérőjű, a mikrogyöngyök 0,5-1,5 mm közötti átmérőjűek.
És bármilyen is a töltet, mindenképpen legyen antiallergén és vegyszermentes. Ez azt jelenti magyarul, hogy nem tud a töltetben megtelepedni gomba, penész vagy vérszívó rovarok.
Hogyan lehet utántölteni?
Ha a gyártó gondolt arra, hogy a párnát után kell tölteni, akkor készített egy kis nyílást a szoptatós párna belső huzatán, ahol könnyen bele lehet tölteni a töltőanyagot. Ha nincs ilyen előre elkészített nyílás, akkor meg kell bontani valahol a varrást, meg a feltöltés után össze kell varrni ismét.
Az előle elkészített nyílás lehet cipzáras vagy tépőzárral működő.
Mikor szükséges utántölteni? Akkor, amikor te úgy érzed, hogy már nyújtja azt az alátámasztást, ami neked és a kisbabádnak megfelelő. Akkor, ha egyértelműen laposabb a párna, mint szokott lenni, vagy ha nem egyenletes eloszlású a töltőanyag (pl. szivacsdarálék esetén) mert átcsúszik a párna egyik oldalába.
Külső huzat
A legfontosabb, hogy mosógépben mosható legyen. Ahhoz, hogy mosható legyen, az szükséges, hogy le lehessen húzni a párnáról. Tehát olyan szoptatós párna használatát egyáltalán nem javaslom, ahol csak 1 rétegű textilben van a töltet önmagában. Az ilyen típusú párnának a tisztán tartása, mosása nem lehetséges, ilyesformán nem higiénikus se az anyának, de a kisbabának.
Milyen anyagból készítenek huzatokat? Pamut, illetve pamutkeverékek.
Itt a legfontosabb, hogy a textil, ami közvetlenül bőrfelülettel érintkezik mindenképpen Oeko-Tex minősített legyen (ez a jelzés biztosítja, hogy a textilben nincs vegyszer, hogy semmiképpen sem lesz bőrallergiás reakciónk a párna használatakor.)
A pamutot és a pamutkeverékeket (legtöbbször pamut + elasztán) könnyű tisztítani, a szokásos mosáshoz hozzá lehet adni a szoptatós párnahuzatot is. Semmiképpen nem javasalom erős textilöblítő használatát, mert a textilöblítő allergizálhat illetve megzavarhatja a kisbaba érzékeit.
Milyen párnát válassz?
Gondold végig, hogy hol és mikor fogsz szoptatni és ennek megfelelően válassz típust. Sok-sok órányi szoptatásnál fontos, hogy azt érzed, hogy maximális támogatásban részesülsz.
Ha hosszú ideig tervezel szoptatni, akkor érdemes egy nagyobb (szélesebb) párnát beszerezni, mert a kisbaba nőni fog és a későbbiekben is kényelmesen el kell férni a szoptatós párnán.
Összegezve
A jó szoptatós párna támogat és ölel. Téged, a pocakodat, a hátadat, a cicidet és a kisbabádat is. A szoptatós párna lényege, hogy megfelelő mellközelségbe hozza a kisbabádat miközben leveszi a terhet a karodról és a hátadról.
Szerintem egy jó szoptatós párna használata elengedhetetlen, főleg ha első szoptatási „kalandunk” lesz a közeljövőben. Mindenképpen javaslom a beszerzését, mert használatával energiát spórolunk, és az bizony bőven kell majd a „tejkészítéshez”.
És nem csak szoptatott, hanem tápszeres babák szüleinek is. Ilyenkor mindkét szülőt páratlan módon támogathatja a baba etetésében. Plusz támasz és biztos fészek érzése a babának és a szülőknek egyaránt.
Egy műanyag kád hogy lehet dizájner termék? Hiszen az csak egy darab műanyag….- kérdezheted. A dizájn egy szintézise annak, ahogyan a világot értelmezzük és annak a vágya, hogy azt megváltoztassuk.
Mitől lesz egy termék dizájner termék?
művész által tervezett termék
vizuális elemek teszik egyedivé és jellegzetessé
elegáns vonalak
innovatív: új technológiával, új anyagok felhasználásával készül
szabdalom védett és regisztrált forma
ergonomikus
más, nem a megszokott, nem szabványos
egyszerű
tiszta forrású alapanyagok
exkluzív és értékes
A tökéletes dizájn nem látható, hanem érezhető.
A TOP kollekció minden termékében megtalálható
a 8-as alak
a pontok
a fényes és matt felületek váltakozása
A kivitelezés magas minőségű, és mindig ellenőrzött.
A Rotho Babydesign aktívan részt vesz ez Európai Bizottság gyermekbiztonsági termékekről szóló szabványának előkészítésében, kialakításában. A Rotho Babydesign elkötelezett a biztonságos gyermekgondozási termékek gyártásában.
Egy bababoltos partnerünk megjegyezte a közelmúltban, hogy ez a TOP kád az elmúlt 10 évben semmit sem változott. Hát, valóban nem. A TOP kádak már 10 éve így néznek ki és messze a legnépszerűbb babakádaknak számítanak. Már 10 éve is olyan színvonalat képviseltek, amire a többi kád még most sem képes.
Ez nem csak egy babakád, hanem egy Rotho Babydesign babakád. Mindig biztos lehetsz, hogy a legmesszebbmenőkig biztonságos és kényelmes a használata, Neked is és a babádnak is.
Rotho Babydesign az ideális babafürdetés szakértője.
Miért ne? Kuckósabb, melegebb hangulatú, bizalmasabb légkör Neked és a kisbabának is.
És nem csak ez az egyetlen előnye. Az is, hogy a frissen fürdetett, még nedves babával egy lépésnyit kell menned. Na jó, talán egyet vagy maximum kettőt.
Azonnal ott a pelenkázó, a babaápoló termékek, az előre kikészített babaruha.
A babafürdetés mindennapos tevékenység.
Ha a mindennapos babagondozás örömet okoz a szülőknek, akkor azt fogják érezni, hogy mindig a legjobbat adják a kisbabájuknak.
A fürdetés és pelenkázás mindennapos tevékenység egy kisbabás családban, sőt naponta számos alkalommal kerül rá sor. Az ehhez igénybe vett eszközök ezért legyenek tartósak, egyszerűen kezelhetők és vonzóak, hiszen hosszú időn keresztül állandó elemei lesznek a fürdőszobának vagy a gyerekszobának.
Melyik a legbiztonságosabb fürdetési mód?
Az állványos kádban való fürdetés messze a legbiztonságosabb módja a fürdetésnek. A szülő akadály nélkül hozzáfér a babához, a balesetek száma ezzel számottevően lecsökkenthető. Ugyanakkor megkíméli a szülő gerincét attól, hogy túl mélyre kelljen hajolnia vagy, hogy kényelmetlen pozícióban kelljen tartani a babát az egész fürdetés alatt. Az egyik kéznek szabadon kell maradni, mert a szappanozást és mosdatást az a kéz végzi.
A kád legyen masszív, hiszen a víznek és a babának is van súlya, ami alatt nem szabad, hogy behajoljon vagy megrepedjen a kád. Fontos a mérete is, nem feltétlen a baba méretének szempontjából, hanem hogy elférjen a fürdőszobában vagy a gyerekszobában. A kádat, ha nem állványon használja, csak vízszintes részre helyezze és győződjön meg róla, hogy a kád stabilan áll a felületen és nem fog elmozdulni a fürdetés közben.
A legfontosabb fürdetéssel kapcsolatos tanács…
A gyermeket soha nem szabad egyedül hagyni a fürdetés során!
A kád és az állvány legyen ugyanattól a márkától, gyártótól. Ezek így egészen biztosan összetartoznak és megfelelő biztonsággal használhatóak.
Sokféle kiegészítő is kapható a fürdetéshez, például, babatartó (babaülés), vízhőmérő, mosdató kendő, hajkefe. Jó szolgálatot tesznek ezek az eszközök, főleg az első kisbabás szülőknek nyújtanak megbízható támogatást.
A pelenkázó lapok megvédik a bútort és kényelmes fekvő felületet biztosítanak a kisbabának. Muszáj, hogy ne legyen irritáló vagy vegyileg kezelt a pelenkázó lap, hiszen a kisbaba bőre, sőt a szülők bőre is érintkezik vele.
A Rotho Babydesign az ideális babafürdetés szakértője.
Egyedülálló módon 5 különböző, saját gyártású kádállványt és 33 saját gyártású babakádat kínál a legkomfortosabb baba fürdetéshez. Kiegészítő termékekkel, megbízható és tartós társ a szobatisztaság végéig.
Iskolai tízórait csomagolni nem egyszerű: legyen változatos a harapnivaló, a csomagolása meg tartós és könnyű. A tasakos gyümölcspüré újszerű módon kínál megoldást ezekre a problémákra.
Amióta három iskolás gyerekem van, megtanultam, hogy soha nem tudok elég jól és elég sokat csomagolni tízóraira. A zacskó kiszakad és béna, a doboz bár nagyon praktikus, de nehéz és még én is nehezen szuszakolom be a táskán kialakított zsebbe, nemhogy egy 8 éves gyerek…, a nagyobbak már meg se próbálják, ők a tankönyveik közé dobják. Hurrá! Ebből is látszik, hogy folyamatosan bajban vagyok, mit és hogyan csomagoljak.
Alap, hogy a szilárd táplálék mellé mindenképpen kell valami folyadékot is tennem, hogy a sulisaim sikerrel vegyék az iskolai feladatokat. Az ideális az lenne, ha ez a folyékony állapotú eleség nem egyszerűen víz lenne, hanem valami tápláló és egészséges finomság, a csomagolása pedig újrahasznosítható, hogy kiürülése és egy egyszerű átöblítés után vizes palackként is megállja a helyét, így eggyel kevesebb nehezéket kellene magukkal cipelniük.
A szilárd ételeknél a változatosság tekintetében már egész jó vagyok, egy ideje már nemcsak párizsis kenyér jut a dobozokba, hanem mindenféle földi jó, legyen szó édes vagy akár sós harapnivalóról. De az italokkal kifejezetten hadilábon álltam egészen mostanáig, pedig folyadékra szükség van! A nem túl fantáziadús víz-gyümölcslé-tea trió volt a repertoárom; e Bermuda-háromszögből akkor sikerült kitörnöm, amikor megismerkedtem a SQUIZ ételtasakkal, amely lehetővé teszi, hogy házi készítésű smoothie-val, ivójoghurtokkal kápráztassam el gyerekeimet tízóraira a szokásos felhozatal mellett: egyrészt így már a mennyiség is kezd közelíteni az ideálishoz, másrészt nem kell plusz egy súlyt magukkal cipelni, mert egy gyors átöblítés után vizes palackként is tökéletesen funkcionál.
Mi az a SQUIZ?
A SQUIZ, amelynek kitalálója egy szülésznő, aki maga is ötgyermekes édesanya, egy francia márka, amely 100% európai alapanyagokkal dolgozik. Lényegében egy újrahasználható ételtasakról van szó, amely forradalmasítja bizonyos ételfajták tálalását a bébiételtől a joghurtokig.
praktikus: nincs elkenődött étel és útközben is biztonsággal fogyasztható
segíti az egészséges életmódot: saját készítésű étellel is megtölthető, amiben nincs tartósítószer vagy hozzáadott cukor
pénztárcabarát: olcsóbb, mint az eldobható tasakok
kevesebb hulladék: kb. ötven alkalommal használható újra
biztonságos: BPA, PVC és ftalátmentes
könnyen tisztítható (üvegmosó kefével vagy akár mosogatógépben is – bár ez utóbbi csökkentheti az élettartamát)
mélyhűtőben fagyasztható (előre adagolható az étel)
kiváló alternatíva a tasakos gyümölcspüré helyett
A 130 ml űrtartalmú SQUIZ ételtasak alkalmas smoothie-k, joghurtok, pépes ételek (bébiétel), zöldségpüré és gyümölcspürék, krémlevesek, turmixok, saláta dresszingek, étrend kiegészítők (speciális zselék), tápszerek (időseknek is), különféle öntetek szállítására, adagolására. A SQUIZ minden korosztálynak megfelelő, a hozzátáplálástól kezdve (kb. 6 hónapos kortól), éppen ezért olyan „nagy” a kupakja, amely megfelel az EU/US fulladást megelőző előírásainak. Ha elveszik a kupak, akkor van lehetőség csak kupakot vásárolni, vagy helyettesíteni hasonló kupakkal. További hasznos információkért kattints IDE.
Nagycsaládos bevetésen a SQUIZ
Őszintén szólva, amikor először kezembe fogtam ezeket a tasakokat, nem nagyon bíztam bennük, de a tapasztalat meggyőzött. A gyerekeim nem arról híresek, hogy bármit is kímélnének, ideértve az idegrendszeremet is, de a SQUIZ még mindig tart…, az idegeimről most nem beszélek.
Komolyabbra fordítva a szót, még egyik sem szakadt ki, nem ömlött a tartalma a táskába, az állapotukban nem tapasztaltam érdemi változást, pedig került már beléjük mindenféle. Következzék most a két fő folyékony kedvenc, amelyeket nem tudom elégszer elkészíteni.
Szedres-spenótos smoothie
Egészséges, tápláló finomság
Hozzávalók
2 bögre friss bébispenót
2 közepes méretű banán
1 bögre fagyasztott szeder
1 bögre forró víz
4 szem magnélküli datolya
1,5-2 bögre vanília ízesítésű, nem édesített rizsital
Elkészítés
Áztassuk be a datolyát a forró vízbe 5-10 percre.
Az idő leteltével a megpuhult datolyát és az összes többi hozzávalót tegyük turmixgépbe és pürésítsük.
Ha túl sűrűnek találjuk a smoothie-t, adjunk hozzá még rizsitalt.
az idő leteltével a megpuhult datolyát és az összes többi hozzávalót tegyük turmixgépbe és pürésítsük
ha túl sűrűnek találjuk a smoothie-t, adjunk hozzá még rizsitalt
Tipp
ha például joghurtot vagy az egészséges életmód jegyében chia magos pudingot küldünk a gyerekkel (mert a SQUIZ-zel ezt is lehet), akkor érdemes egy kiskanalat is a tasak mellé dobni, mert egyszerűbb az alsó nagy nyíláson át megenni az ilyen finomságokat, mint a kiszívásukkal próbálkozni (ilyenkor ne felejtsük el emlékeztetni a gyereket, hogy mindenképpen zárja vissza a dupla záras nyílást, különben még három nap múlva is chia magokat fogunk kapirgálni a táska minden szegletéből!)
Újratölthető ételtasak. Ma már nem csak üveges ételek, hanem tasakos ételek is vannak bőven a boltok polcain. Ebbe azt raksz bele, amit akarsz.
Nem fog kipukkadni?
Nem fog. Közel 50 kg terhelést is kibírnak a dupla villámzár a tasak alján. Ha a táskád aljára kerül, nagy valószínűséggel akkor sem fog kinyílni.
Én egy csomó kaját lefagyasztok a gyereknek.
Ebben is lehet bébiételt fagyasztani. Meg mikrózni is, de ha hagyod szobahőmérsékleten pár órát, akkor magától is kiolvad.
A nagyoknak jó lenne a suliba.
Csinálj valami finomat és rakd bele a SQUIZ tasakba. Fagyaszd le. Reggel rakd bele az uzsonnás dobozba és a tízórai idejéig kiolvad, de addig is hűvösen tartja a szendvicset, gyümölcsöt, túró rudit.
Ki lehet ezt mosni egyáltalán?
Ki lehet. Széles az alsó részen lévő nyílása, belefér a mosogatókefe vagy akár a kézfejed. De rakhatod a mosogatógépbe is, ott sem lesz baja.
Meleg ételt is lehet bele rakni?
Lehet. Forrót nem, de meleget igen.
Meddig jó egy ilyen tasak?
Kb. 50 alkalommal lehet megtölteni a tasakot anélkül, hogy a villámzár sérülne. Persze függ attól is, hogy hányszor fagyasztod vagy mikrózod az a tasakot. Ha már nem zár biztosan, akkor vedd elő a következőt.
A SQUIZ tasakok minden alapanyaga Európából származik, és Európában készül. A tasak, a villámzár és a kupak is.
A tasaknak 3 rétege van, és minden egyes réteg külön-külön is be van vizsgálva, és együttesen (összeszerelve is) is bevizsgálták. A rétegek összeragasztáshoz használt ragasztó is be van vizsgálva, és teljesen oldószermentes, hogy még véletlenül se okozzon irritációt. A minták festéke szintén nem tartalmaz az egészségre ártalmas összetevőt.
0% ftalát – 0% melamin – 0% PVC – 0% BPA
A tasakok minden ételtípus tárolására engedélyezve vannak, nem csak vízre.
A villámzár dupla a tasak alján és 50 kg terhelést is kibír. Ha jól lezártad a villámzárat, akkor nem találsz majd kellemetlen meglepetést a táskádban.
A kupak nagy és széles. Ez azért van, hogy a gyermek ne tudja lenyelni a kupakot. Ez egy amerikai szabvány miatt van így, de az európai szülők is biztosan örülnek neki.
Azontúl, hogy minden alapanyag európai, az összeszerelést és csomagolást is Európában végzik. A tasakok gyártása Svájcban történik, az összecsomagolást pedig egy francia szervezet végzi, aki megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat.
Ha van még kérdésed a tasakokkal kapcsolatban, akkor nyugodtan írj nekünk és rövid időn belül válaszolunk: Kérdésem van!
Kapásból fel tudok sorolni 5-öt is, hiszen elég régóta használjuk a tasakokat ahhoz, hogy megmondjuk, mi miért rajongunk a SQUIZ-ért.
Mindig, mindenhol elfogyott a tartalma, függetlenül attól, hogy mit raktunk bele. Zöldséges, gyümölcsös vagy tejes étel, teljesen mindegy volt. Rostbevitel, vitaminbevitel, tápanyagbevitel és kalória bevétel mind maximálisan teljesítve, úgy, ahogyan én akartam.
Pontosan tudom, hogy mi van benne, hiszen én állítom össze a pürét vagy folyadékot. Ha kell glutén mentes, tejmentes, aromamentes és színezékmentes, meg mindenmentes változatot is tudok készíteni.
Könnyű és egyszerű a tisztítása. Mivel nincsenek sarkai, ezért sehol sem tud megtapadni az ételmaradék.
Környezetbarát és újrahasznosítható még a csomagolása is. Megtanítom a gyerekeknek, hogy tiszteljék a környezetet és ne pazaroljanak.
Olcsóbb az összes készen kapható ételtasakos pürénél. Az összesnél!
Tápanyag
4 különböző ízlésű gyereknek főzni eleve kihívás, ráadásul a gyümölcsöket sem egyformán szeretik. Egyik gyerekem kifejezetten szereti a nyers ételeket, a másik ki nem állhatja, kivéve a nyers virslit. Gyümölcsöt és zöldséget enni pedig szükséges, erről bármelyik szakembert meg lehet kérdezni, mind ugyanazt fogja mondani. Lehet, hogy a SQUIZ tasakok használata egy trükk, és szépen be van csomagolva az utált étel, de elfogy. Mindig elfogyott, akkor is, ha nem mondtuk meg, hogy mi van benne.
Beltartalom
Alapanyagok, amikből eddig készítettünk ételt vagy italt a SQUIZ tasakba: banán, alma, mandarin, avokádó, körte, szilva, szőlő, sárgabarack, málna, eper, dinnye, spenót, bazsalikom, csokoládé, citrom, fahéj, gyömbér, cukor, méz, víz, tej, tejföl, tejszín, görög joghurt, tea, kukoricakeményítő. Egy dologra ügyeltem, éspedig, hogy az állaga megfelelő legyen. Az arányok nem voltak kőbe vésve, ami éppen elérhető volt otthon és szerintem ízletes étel készíthető belőle, azt leturmixoltam vagy pürésítettem és ment bele a tasakba.
Tisztíthatóság
Alul-felül nyitott tasak, belefér a mosogatószivacs vagy a cumisüvegmosó kefe, de ha akarom (és sokszor akartam), akkor beleraktam a mosogatógépbe és tiszta lett.
Ökológiai lábnyom
Fontos szempont Nálunk a környezetvédelem. Mindent szelektíven gyűjtünk, komposztálunk, alig van háztartási hulladék. A pucolt zöldség, gyümölcs héját megeszi a Tapsi, a többi ételmaradékot (ha marad) a kutyák. Ha mosható pelenkát használnék, akkor tényleg alig keletkezne háztartási hulladék.
Kiadás
Ezzel kapcsolatban már több cikk is készült, ezeket itt (Bébispenót) és itt (Komforte.hu) találjátok. Tény, még ha bio alapanyagokat használok, akkor is olcsóbb a SQUIZ tasak, mintha előre elkészített tasakos pürét vásárolnék.
Bátorítalak, hogy próbáld ki a SQUIZ tasakokat és élvezd, hogy a gyerek nagyobb valószínűséggel eszi meg a gyümölcsöt, még akkor is, ha utálja.
Azon túl, hogy olcsóbb a beszerzése, kevesebb szemetet termelsz.
Így csináld!
Vegyél egy adag almapürét, akár bio akár nem bio változatot, de legyen cukormentes. Ezek a pürék amúgy is édesebb típusú almából készülnek és már önmagukban is tartalmaznak gyümölcscukrot.
A nagy kiszerelés értelemszerűen nagyobb edényben van, súlyosabb. Ezt biztosan nem fogod magaddal vinni a játszótérre, ezért kisebbet kell belőle csinálni.
Használhatsz pl. anyatejgyűjtő poharakat vagy kisebb méretű jól zárható műanyag edényeket, amiket használat után elmosol és újra felhasználsz majd.
Jó alternatíva a SQUIZ tasakok használata, melyek jól zárnak és ha a kicsid szeretné, akár közvetlenül kiszopogathatja a tartalmat a tasakból. Még kanálra se lesz szüksége. Klassz a mintája és egészen biztosan tárolható benne babaétel, hiszen erre lett kitalálva. 1 tasak kb. 50 alkalommal tölthető újra.
Használat után ugyanúgy mosd el és szárítsd meg, mint a többi műanyag edényt.
Mivel ezek a tasakok újrahasználhatóak és újrahasznosíthatóak, ezért időt és pénzt is spórolsz egyben.
Számoljunk!
A példa kedvéért egy középkategóriás, de BIO terméket vettünk alapul.
ALDI BIO almaszósz, 350 g / üveg = 499 Ft
Ebből lehet készíteni 3 SQUIZ tasaknyit = 3 x 116 g
1 tasak ára (50x használat során) = 38 Ft
Az almaszósz 3 adagra elosztva + a tasakok ára = 204 Ft / adag
Márkás almapüré 125 g = 430 Ft
Bio almapüré 100 g = 296 Ft
Használj SQUIZ tasakot, mert olcsóbban jutsz minőségi babakajához és elégedett (is) leszel.
Hogyan segítenek a SQUIZ tasakok a téli vitamin bevitelben?
Sokszor hallom, hogy a gyerekek nem esznek meg bizonyos zöldségeket vagy gyümölcsöket. Van, hogy az állaga miatt, van, hogy a színe miatt vagy csak nincs kedve megkóstolni, akármennyire rimánkodsz is.
Nem olyan régen történt, hogy egy szupermarketben vásároltunk, ahol a fiam meglátott egy ízesített vizet, és azt kérte, hogy vegyem meg, mert abban van vitamin és Ő azt majd megissza. Mondanom sem kell, hogy valami aromásított vacak volt, szerintem messze túlárazva.
Határozottan mondtam neki, hogy ezt biztosan NEM fogom megvenni, de még vagy 5 percig ott vacakoltunk, mert nem tágított.
Felajánlottam, mint aki a win-win megoldásra törekszik, hogy válasszon mást, amibe én is beleegyezem és neki is megfelel. Kiválasztott egy gyümölcspürés tasakot. Gondoltam, hogy ez is jobb, mint a semmi, ráadásul tényleg csak gyümölcs van benne. Legalább a mai penzum letudva és a gyerek mégiscsak hozzájutott a napi vitamin adagjához (ami még így is igen kicsike kis adag).
Megbeszéltük, hogy itthon gyakrabban csinálok neki a SQUIZ-be banán vagy körte turmixot. Abban legalább egészen biztos vagyok, hogy nincs semmi adalékanyag, meg kivonat, meg higított cucc, hanem a nyers gyümölcs a maga széttrancsírozott valójában.
Érdekes, hogy a gyümölcsöket önmagában egyfolytában bojkottáló gyerekeim mindig megeszik azokat a SQUIZ tasakból. Lehet, hogy a pürés állag, de az is lehet, hogy a fogyasztás módja az, ami vonzó számukra.
Bár nem vagyok szakember, mégis úgy gondolom, hogy ha valamit lepépesítünk, de nyersen hagyunk, attól a vitamintartalma megmarad.
Az előző posztban bemutatott piskóta kádak között gyakorlatilag nincs különbség, csak a mintában.
A velük kompatibilis állványok (2. kép, 3. kép, 5. kép) megegyeznek abban, hogy íves kialakításúak, hogy a piskóta kád íve illeszkedjen az állványra. Ezekre az állványokra más típusú kád nem rakható, mert balesetveszélyes.
Kapható szárítóval vagy szárító nélküli változatban is. A szárítós változatnál, ha használjuk a ruhaszárítót, akkor nem lehetséges összecsukni az állványt.
A kádra rakható állványra (4. kép) és a teli állványra (1. kép) tényleg bármilyen kád ráhelyezhető.
Ezek az állványok összecsukhatóak és kis helyen tárolhatóak.
Arra mindenképpen figyeljünk, hogy az állvány acélból készüljön és por festett legyen. Ha nem így van, hanem műanyag borítású burkolattal van ellátva, a műanyag borítás hamar tönkre megy és berepedezik, a sérült helyen pedig az állvány elkezd rozsdásodni.
A következő bejegyzésben arról írunk, hogy miért az állványos fürdetés az ideális.
Babafürdetéssel, kád állványokkal kapcsolatos kérdéseitekkel forduljatok hozzánk bizalommal! Azért vagyunk, hogy segítsünk!
A SQUIZ egy francia termék, újrahasználható ételtasakokat kínál alternatívaként az üveges és eldobható bébiételek, pürék helyett.
Ha saját magad által készített étellel táplálod a gyermekeidet, akkor a SQUIZ ételtasak pompásan támogatja az elképzeléseidet.
Minden egyes tasak kb. 50 alkalommal újrahasználható. A tasaknak két nyílása van, az egyik a tetején lévő kupaknál, ahonnan kiszívjuk az ételt/italt, a másik a széles, dupla villámzárral ellátott töltőnyílás a tasak alján.
A tasakokba 130 ml folyadék vagy püré tölthető és fontos, hogy folyékony állagú legyen, hogy ki lehessen szopogatni a tasakból. Nem kell, hogy híg legyen az étel, lehet sűrűbb püré vagy smoothie is, a lényeg, hogy folyjon.
Használat után kimosható, tisztítható, nem marad benne ételmaradék.
Mikor használhatjuk? Tízóraira, uzsonnára, nasinak, délelőtt vagy délután
Hol használhatjuk? Otthon, iskolában, utazáshoz, kiránduláshoz, sportoláshoz, idősgondozáshoz.
Ki használhatja? Bébi, kisgyerek, óvodás, iskolás, kamasz, felnőtt, idős.
Összehasonlítottuk Neked a piskóta alakú kádakat, mert elég sok márka van a piacon.
Azonban olyan észrevételre jutottunk, amire mi sem számítottunk.
8 különböző márkájú kádat vizsgáltunk meg a következő szempontok alapján:
-Méret
-Anyag
-Kialakítás
-Szín
-Díszítés
-Extra kiegészítő
A vizsgált márkák: Tega, Philippo, Prima Baby, Baby Bruin, Maltex, OKT, Lorelli, Bertoni
Kétféle méretű piskóta kád van, a kis méretű és nagy méretű piskóta kád.
A kisebb mérete 84 vagy 86 cm hosszú, a nagyobb mérete 100 vagy 102 cm. Mind polipropilénből készültek.
Az alakjuk, kialakításuk mind a kisméretű, mind a nagyméretű kádnak megegyezik.
A színek nagyon különbözőek lehetnek, a fehértől kezdve az összes pasztell szín megtalálható, de találtunk barna kádat is, ami kitűnt a sorból.
És ami minket is meglepett, hogy a 8 különböző márka fürdőkádjai között nincs érdemi különbség. Mind a 8 márka kádjának alakja megegyezik, ugyanaz a méret, ugyanaz a kialakítás, ugyanaz az anyaghasználat.
A különbség a díszítésben van. Hogy hány matrica van a belső felületen, a külső felületen és hogy a kád alja matricázott-e. De a Tega, a Philippo, Prima Baby és a Maltex ugyanazokkal a motívumokkal dolgozik nagyrészt, és az OKT, Lorelli, Bertoni kádak matricái is nagyban megegyeznek.
Egyetlen márkánál találtunk különbséget. A Maltex kádjainak van csúszásgátlós változata is.
A következő bejegyzésben bemutatjuk a kád állványokat, amik ezekhez a piskóta kádakhoz használhatóak.
Az elállási jog azt a célt szolgálja, hogy az árut megnézhesse és kipróbálhassa a vásárló, mint ahogy erre az offline üzletekben is megteremtik a lehetőséget. Egy ruhadarab vásárlását tekintve például felpróbálhatja a terméket a vevő, de nem hordhatja. Az áru használatból adódó értékcsökkenéséért a vásárló a felelős.
Cég nem fogyasztó
Egy használt babaholmikat értékesítő webshopnak visszaküldik elállási időn belül a ruhát, mert az nem passzol a babára. Ezzel így nem is lenne probléma, de az apuka cégére kértek számlát, tehát a vásárló nem természetes személy.
A polgári törvénykönyv alapján csak a természetes személyek minősülnek fogyasztóknak, a cégek nem.
Nem vonatkozik mindenre az elállási jog
Vannak olyan termékek és szolgáltatások, amelyek esetén nem illeti meg a fogyasztókat az elállási jog, vagy elveszítik azt a termék kibontásával.
Egészségvédelmi vagy higiéniai okokból felbontás után nem küldhetők vissza bizonyos zárt csomagolású termékek (például fogkefe, alsónemű, pelenka).
Romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termékeknél sincs 14 napos elállási jog (például romlandó élelmiszerek).
Zárt csomagolású hang-, képfelvétel és számítógépes szoftver vásárlásánál sincs elállási jog, hiszen így lemásolhatná, majd visszaküldhetné a terméket a vevő.
Személyre szabott, egyedi termékeknél sincs elállási jog (például gravírozás, fotónyomtatás).
Amiről gyakran megfeledkeznek a vásárlók
Elállás esetén a fogyasztónak visszajár a vételár és az eredeti kiszállítás díja, de a termék visszaküldésének költségét ő viseli.
A teljes kiszállítási díj csak akkor jár vissza a vásárlónak elállás esetén, ha a szokásos fuvarozási módot választotta. Csak az alap szállítási díj jár neki vissza akkor is, ha például a költségesebb gyorsfutárt választotta.
Egyértelműen kell jelezni az elállási szándékot, ha a vásárló nem veszi át a csomagot, vagy mindenféle jelzés nélkül visszaküldi a terméket, az pusztán ráutaló magatartás, és nem jogszerűen gyakorolt elállási jog, így továbbra is fennáll a szerződés. Fontos, hogy a vásárlónak kell bizonyítania, hogy az elállási nyilatkozatot megtette.
Ugye tudtad, hogy a 2,5 – 3 éves kor körül gyermekek elkezdenek érdeklődni a szobatisztaság iránt? Fontos a zökkenőmentes és minél gördülékenyebb átállás, mert így a gyerekek nem tapasztalnak semmilyen negatívumot és könnyebben engedik el a „kisdolgot és a nagydolgot”.
Hogy elősegítsd a gyereked leszokását, válaszd a Huggies PullUps bugyipelenkákat, mert
• – trendi és klassz minták (olyan szép, hogy mindenki kis bugyinak gondolja)
• – használata biztonságos, a beépített indikátor jelző pontosan mutatja, hogy mikor kell kicserélni
• – kényelmes, gumis comb és derékrész, visszazárható tépőzár csík mindkét oldalon. Ezáltal állva is feladható, illetve a gyermek is könnyen fel-le tudja venni.
• – Hatékonyan irányíthatod, terelheted gyermekedet a szobatisztaság felé.
Reméljük, hogy a mintaterméket már sikerült kipróbálni és elnyerte a gyermeked és a Te tetszésedet is!
Ha így van, akkor vásárolni az alábbi helyeken tudsz:
Nem feltétlenül szükséges rögtön az első otthontöltött napon fürdetni, ha nagyon kimerültek és fáradtak vagytok. Az újszülött fürdetésénél nem ajánlott, hogy a köldökcsonkot víz érje, ezért amíg a köldökcsonk nem esik le, egy szivaccsal törölheted át az újszülött kisbabádat. Vagy óvatosan megfürdetheted a fürdető kádban gondosan ügyelve arra, hogy a csonkot ne érje víz. Ugyanez a helyzet akkor is, ha körül lett metélve a kicsi. Amíg a seb nem gyógyul be, addig inkább ne fürdesd a kisbabát a fürdető kádban.
Milyen a megfelelő hőmérséklet?
Engedj pár centi langyos vizet a fürdető kádba. Majd dugd bele a könyöködet. Ha kellemes, se nem hideg, se nem meleg, akkor mehet bele a baba. Fürdetés közben ellenőrizd párszor a víz hőmérsékletét. Ha hidegnek ítéled a vizet, akkor a fürdésnek vége, jöhet a baba kifelé.
Mikor és milyen gyakran fürdesd a kisbabát?
A kisbabádnak nem szükséges minden nap fürdeni. Fontos azonban, hogy az arcot, nyakat, kezeket és a pelenkával fedett területeket naponta tisztítsd! Hogy melyik napszakban fürdeted a babát az függhet attól is, hogy a babád hogyan reagál a fürdetésre. Nagyon szeret pancsolni és inkább felélénkíti a fürdetés? Akkor fürdess reggel vagy délelőtt. Ha a kicsi ellazul a fürdetés közben és úgy látod, hogy a víz megnyugtatja, akkor ideális az esti fürdetés.
Meddig tartson a babafürdetés?
5-8 perc alatt egy rutinos szülő egészen biztosan le tudja fürdetni a kisbabáját. De 10 perc minden bizonnyal elegendő. A baba nem kell, hogy áztassa magát a vízben hosszasan. Egyrészt kiszárad a bőre, másrészt a kevés mennyiségű víz, amiben fürdeted, viszonylag hamar kihűl.
Hogyan fürdessek?
Fentről lefelé fürdess, először az arc, fej, nyak, karok, tenyér (gyengéden próbáld szétnyitni, ha nem megy, ne erőltesd), has-hát, lábak és legvégül a nemi szervek és a fenék. Nem szükséges megfordítani a babát, hogy a hátát is megmosd. Ha bizonytalan vagy a fordítással kapcsolatban, akkor csak nyúlj a baba háta alá és mosd meg addig, amíg beér a karod. A fülek mögött se felejtsd ki, ahová a tej vagy a tápszer könnyen befolyhat és megállhat.
Milyen fürdetőt használjak?
Nedvesits be egy mosdató kendőt és habosíts fel benne olyan fürdető folyadékot, amit szeretsz. Ne tartalmazzon illatanyagot és színezőanyagot, ne csípje a szemet és legyen kíméletes a bőrhöz. A gyógyszertári fürdetőkenőcsöt is fel lehet kissé habosítani a mosdató kendőben, így sokkal könnyebb felvinni a kicsi bőrére, mint kézzel. Arra ügyelj, hogy ha rákened a baba bőrére a fürdetőt, akkor az bizony csúszni fog, ezért tartsd a babádat biztonságosan, hogy ne tudjon kicsúszni a kezedből.
Kell-e külön sampont használni?
Nem kell külön sampont használni, de hetente 1-2x, illetve ha azt látod, hogy koszos (ételtől vagy italtól) a baba haja, megmoshatod. Ha a fürdető folyadék sampon is egyben, és nem csípi a szemet, akkor használd azt. Ha a babának koszmója van (megvastagodott hámréteg a fejtetőn), akkor a samponozás közben egy puha sörtéjű vagy természetes sörtéjű baba hajkefével gyengéden fésüld, masszírozd a koszmós területet. Pár hajmosás és a koszmó meg fog szűnni.
Hogyan tudom a fürdetést biztonságossá tenni?
Legyen minden karnyújtásnyi távolságra! A törülközö, a fürdető folyadék, a sampon (ha használsz), a hajkefe, és a mosdató kendő is.
Fürdetés után azonnal bugyoláld be a törülközőbe vagy egy kifogó törülközöbe, hogy ne hűljön ki a baba teste.
Nagyon fontos, hogy minden testrészt szárazra törölj, kiváltképp a hurkás és redős részeket, a testnyílások környékét és a lábujjakat is!
Mi van akkor, ha a baba nem szeret fürdeni?
Vannak babák, akik nagyon szeretnek fürdeni. Mások kevésbé. Ha a babád nem szeret fürdeni, akkor ne erőltesd, hogy a vízben maradjon. Inkább helyezd a babát egy takaróra vagy egy vastagabb törölközőre és langyos mosdató kendővel mosd le, töröld át a testrészeit. Egyszerre egy testrésszel dolgozz, addig a többit takard be, hogy ne fázzon meg a baba. Lassan szoktasd hozzá a kisbabádat a fürdetőkádhoz. Vehetsz pár fürdető játékot és mutasd meg a babának, hogy hogyan rakod bele a játékokat a vízbe. Ha a baba látja, hogyan úsznak a vízben a játékok és nyúl értük, akkor dugd bele a lábfejét a vízbe és ne csinálj semmit. Hagyd, hogy megszokja. Van baba, akit a víz folyásának a hangja zavar, másokat az, hogy víz mehet a szemükbe.
Mikortól használjátok a nagy kádat?
Amikor a baba már önállóan tud ülni (kb. 7-9 hónapos kör körül – általánosságban), akkor fürdetheted a nagy kádban. Csak annyi vizet tölts a kádba, hogy a lábait ülő helyzetben ellepje. Mindig ügyelj arra, hogy ne csússzon a vízbe a gyerek és soha ne hagyd őt egyedül fürdés közben! Vannak kisgyerekek, akik kifejezetten utálják a hajmosást. Lassan csorgass vizet a hajára, hátára. A kezeddel takard el a szemét, hogy ne folyhasson bele a víz. Vagy tereld el a figyelmét énekkel, mondókával.
Mi van akkor, ha belepisil vagy belekakil a vízbe?
Ne ess pánikba! A vizelet steril, semmi baja nem lesz a kicsinek. Ha viszont belekakil a vízbe, akkor a babafürdetés azonnal befejeződik. A gyereket rögtön vedd ki a vízből és a vizet ereszd le, majd a fürdető kádat fertőtlenítsd ki! A kicsinek nem lesz semmi baja, amíg a kaki a szájába vagy a szemébe nem kerül.
Rotho Babydesign az ideális babafürdetés szakértője
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem